Lotus

Brutálisan gyorsan tölt és megy

2025.01.04.

Az elektromosok legtöbbje jól gyorsul, de csak kevés képes nagy sebességű tankolásra.

A Lotus beváltotta ígéretét a „legerősebb hajtás és a legerősebb töltés” szlogennel, mert a kétezer lóerős Evija kilenc másodperc alatt gyorsul háromszázra, legújabb elektromosának akkumulátorát kevesebb mint öt perc alatt lehet „csurig tankolni”.

Nem véletlenül, hiszen a technológia mellett tőkét is kapott kínai tulajdonosától a Lotus.

A villamosítási program keretében százmillió fontos beruházással vadonatúj telephely épült a Geelly tőkéjéből az angliai Hethelben. A brit márkát 2017-ben vette meg a Geeely, ennek köszönhetően megduplázhatták a Lotus 670 fős létszámát, miközben bővítette termékválasztékát is bővült.

Az Az Evija hipersportkocsi után mutatták be a klasszikus Esprit modellt idéző ezer lóerős és három üléses Theory 1-es tanulmánymodellt, melynek legtöbb eleme újrahasznosított anyagból, többek között cellulózból készült, természetesen elektromos hajtással és teljesen autonóm üzemmóddal.

Ez a jövőgép már teljes szakítás a múlttal.

A Lotus egyébként soha nem gyártott dízelt, mert ez nem illik a vérbeli sportkocsimárkához, utolsó benzineseinek motorjait a Toyota szállította. A Lotus mindig versenyszelleméről volt híres, tavaly pedig a benzingőz is elpárolgott a klasszikus üzemből, mert nyugdíjazzák a belsőégésű motorokat, mind a pályagépeknél, mind a rendszámos utcai sportkocsiknál. Elkeseredni azért nem kell, mert igencsak látványos megoldásokkal állnak elő folyamatosan.

A Lotus tavaly befejezte az Evora, az Exige és az Elise gyártását.

Idén már csak elektromos Evija és Eletre rendelhető, ezek darabszáma biztosan nem éri utol az elődökét, mert a 650 millió forintos modellből csak 130 példány készül. Ennél sokkal termékenyebb volt a Lotus: az 1995-ben bemutatott Elise-ből és a 2000-es Exige-ből, valamint a 2008-as Evorából, vagyis a tavaly kifutókból összesen 55 ezer kelt el. Nem mellékesen az elmúlt évtizedben ezekbe is csak Toyota benzinmotorokat építettek.

Igaz, az újak esetében inkább a tempó az exkluzívitás számít: a rekordernek szánt közel kétezer lóerős Evija X-ből csak egy készült, belsejét kibelezték és spéci aerodinamikai csomagot kapott, így teljesített 6:24.047-es köridőt a Nürburgringen. A kocsi alapjait az utcai autó Evija adta: karbonszálas utascella, négy elektromos motor, 70 kWh-s akkumulátor és 800 voltos hajtásrendszer is.

A Lotus mindig jó alap volt az autóépítésre, nem véletlen, hogy az első elektromos Tesla is így készült, és ilyennel állított fel töltési rekordot a Nyobolt, melynek kétszemélyes EV-jének 35 kilowattos akkumulátorát 4 perc 37 másodperc alatt fel lehet tölteni 10-ről 80 százalékra 350 kilowattos töltési teljesítménnyel.

Ez kétszer akkora, mint a legtöbb mai leggyorsabban töltő jármű. Az eredmény látványos szakaszában, az első négy percben 500 A állandó áramerősség mellett közel 200 kilométeres hatótávolságot képes biztosítana.

Az átlagosnál kisebb akkumulátornak köszönhetően a mindössze 1250 kilogrammos sportkocsi hatótávja közel kétszáz kilométer. A technológiáját tesztelő független és globális OEM is hitelesítette, hogy a Nyobolt hosszabb élettartamú és fenntarthatóbb akkumulátorai több mint 4000 gyors töltési ciklust vagy 600 ezer mérföldet képesek teljesíteni, miközben több mint 80 százalékos akkumulátorkapacitást tartanak fenn.

Mi a titka a szupergyors töltésnek?

A 2019-ben alapított cambridge-i Nyobolt új generációs szabadalmaztatott szén- és fém-oxid anód anyagait, innovatív, alacsony impedanciájú cellakialakítását, integrált teljesítményelektronikáját és szoftvervezérlését használta fel nagy teljesítményű akkumulátor- és töltőrendszerek létrehozására. Ezek támogatják a nagy üzemidőt igénylő ipari és autóipari alkalmazások villamosítását, mint például a nagy teherbírású terepjáró teherautók, elektromos járművek, robotika és fogyasztói eszközök, melyek nagy teljesítményt és gyors újratöltési ciklust igényelnek.

A hosszabb élettartamú akkumulátorok több mint 966 ezer kilométeres élettartamot biztosítanak

A Nyobolt technológiája megoldja a túltöltéses lítium-ion akkumulátorok jellemzően jellemző leromlási szintjét is. A Nyobolt 24,5 Ah-s cellái 4000 teljes DoD (kisütési mélység) gyorstöltési ciklust teljesítettek a közel egymillió kilométeres teszteken, miközben az akkumulátor kapacitása több mint 80 százalékos maradt. Ez többszöröse, mint a jóval nagyobb napjaink EV-akkumulátorainak garanciájánál.

Független OEM-tesztek megerősítették, hogy 2,6 Ah-s cellái több mint 4400 ciklust képesek elérni 12 °C-os töltéssel és 1 °C-os kisütéssel 23 °C-on. Lényeges, hogy a cella belső ellenállása mindössze 50 százalékkal nő 4400 ötperces töltési ciklus után. Ez alacsonyabb, mint az EV-cellák iparágban elfogadott élettartam-végi értéke, amely általában kétszerese a kezdeti értéknek.

Lotus Theory 1/Type 135

Két villanymotor

Teljesítmény: 986 LE

Négykerék-hajtás

Akku: 70 kWh

Tengelytáv: 2650 mm

Hosszúság: 4490 mm

Magasság: 1140 mm

Tömeg: 1600 kg

V. max: 319 km/h

Gyorsulás 0-100 km/h-ra: 2,5 mp

Akkupakk: 70 kWh

Hatótáv: 402 km

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....
2025.01.11
Andy Cowell lett az átszervezett istálló új vezetője. ..