Jaguar-Land Rover

Brit autóba brit akkumulátor kerülhet

2020.06.20.

Jobb lesz, ha sietnek az Egyesült Királyság döntéshozói, ugyanis egy, a JLR csoport szempontjából fontos üzletet mulaszthatnak el.

Noha meglehetősen lassította a kínai BYD döntését, hogy az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból január 31-én, most mégis úgy tűnik, hogy beléphetnek a szigetország piacára, méghozzá a Jaguar-Land Rover (JLR) csoport révén. Egy közeli forrás szerint további európai központok alapításán dolgozik a BYD, ahol természetesen akkumulátorokat gyártanának. Mindez éppen kapóra jöhet a JLR csoport számára, akik már korábban is kijelentették, hogy az Egyesült Királyságnak szüksége lenne egy saját akku gyártósorra.

Egyelőre csak azt vizsgálja a két cég, hogy a klasszikus gyártó-beszállító kapcsolatban tudnának-e együttműködni, viszont a kínai fél oldaláról akár komolyabb együttműködésre is lenne igény. Mi több, inkább azt preferálnák, ha egy kidolgozottabb, mélyebb közös munka jönne létre. „Egy éven belül meghozhatják a döntést a piacvezető akkumulátor gyártók, hogy hol szeretnék felhúzni a következő gigagyárukat. Gyors döntések nélkül komoly hátrányba kerülhet az Egyesült Királyság.” – tette hozzá a Faraday Institute. Egyébként a BYD már évek óta jelent van az európai piacon. Leginkább elektromos buszaikról ismertek, amiket Franciaország mellett, nálunk Magyarországon is gyártanak.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....