Bridgestone

A Bridgestone új motorabroncsai

2020.10.30.

A Bridgestone bejelentette a sport-túra motorok kategóriájának új, meghatározó abroncsát, a Battlax Sport Touring T32-t és T32 GT-t. A legkorszerűbb, Pulse Groove Pattern technológiát alkalmazó abroncs a korábbi verzióhoz képest még jobb teljesítményt nyújt nedves utakon. Az abroncs kialakításának köszönhetően 13 százalékkal nagyobb érintkezési felületet, illetve hét százalékkal rövidebb féktávolságot biztosít, mint elődje.

A T32 a kifejezetten közepes és nehéz motorokra tervezett T32GT sorozattal együtt a sport-túra kategória minden teljesítményre, magabiztosságra és tapadásra vonatkozó igényét kielégíti valamennyi időjárási körülmény között. Ez az abroncs tervezése és a gumikeverék összeállítása során alkalmazott technológia számos új és innovatív jellemzőjének köszönhető.

A Pulse Groove Pattern technológia a hullám alakú bevágásokat kis középső deflektorokkal kombinálja, így az egyenes bevágásokhoz képest egyenletesebben osztja el a vizet, és optimalizálja a víz áramlásának sebességét. Ez jelentősen javítja a víz elvezetését a teljes abroncsból, ami növeli a tapadást, és csökkenti annak esélyét, hogy az abroncs megcsússzon vizes és nehéz körülmények között.

A korszerű technológiának köszönhetően a Bridgestone még tovább tudta fejleszteni az előző (Battlax Sport Touring T31) mintázatát. Az arányaiban több, optimális szögben és pozícióban elhelyezkedő bevágás, a mintázat merevsége, valamint a hátsó kontaktfelület 13%-os növelése még nagyobb tapadási felületet, valamint jobb semleges és lineáris kezelhetőséget eredményez, ami javítja a nedves úton nyújtott általános teljesítményt. Az abroncs nedves úton mutatott eredményeinek köszönhetően a T32 elődjénél 7 százalékkal rövidebb féktávolságot biztosít, miközben a gumi élettartama ugyanolyan hosszú marad.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..