Bridgestone

Bridgestone gumikon fut a Kecskeméti Főiskola napelemes autója

2015.09.06.

A felsőoktatási intézményben tartott bemutatón elhangzottak szerint 2050-re az új autók 65 százaléka részben vagy teljesen elektromos hajtású lesz a világban. Ez a fejlődés, valamint az Európai Unió környezetvédelmi vállalásai egyaránt szükségessé teszik Magyarország számára, hogy részese legyen alternatív gépjárműipari technológiák kikísérletezésének, megvalósításának.

Magyarország egyik legfontosabb ilyen bázisa a Kecskeméti Főiskola GAMF kara, ahol egyaránt rendelkezésre áll a szaktudás és a műszaki háttér olyan világszínvonalú újításokhoz, amilyen a MegaLux napelemes autó.

Kutasi Zoltán tanszéki mérnök tájékoztatása szerint a projekten 14 tagú csapat dolgozott. A Megalux négykerekű, Bridgestone gumiabroncsokon futó katamarán formájú futurisztikus jármű. Nagyrészt szénszál-kompozitból készült, mindössze 160 kilogramm tömegű, képes akár óránkénti 130 kilométeres sebességre is.

Forrás: Bridgentone hírlevél

A napelemes autók világversenyén a járműnek Ausztráliát keresztülszelve, egy forró sivatagi országúton kell majd 3020 kilométert megtennie.

Thomas Geier, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója az eseményen arról beszélt: a MegaLux csapat támogatásával is igazolni kívánják, hogy a kecskeméti üzem a Mercedes számára egyet jelent a hosszú távú gondolkodással, az innovációval, a rugalmas alkalmazkodás, valamint az együttműködés képességével és a társadalmi felelősségvállalással.

Forrás: Bridgentone hírlevél

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.30
Riasztóak a rendőrségi statisztikáka a valamilyen tudatmódosítószer (alkohol, kábítószer) hatása....
2025.12.30
2025. december 28-án ünnepelte a RÁBA Nyrt. a 129. születésnapját, másnaptól pedig belépett a 130.....
2025.12.30
Négymillió kilométer. Ennyit tett meg balesetmentesen összesen a MÁV-csoport két Békés vármegyében....
2025.12.30
Minden bizonnyal emelné a magyar lakosság egy főre jutó boldogság indexét, ha legalább egy....
2025.12.30
A sofőrök pénztárcája megérzi az újévet. Az autóbiztosítás drágult, és szakértők szerint ez még....
2025.12.30
A CUPRA továbbra is bizonyítja, hogy a biztonság és az innováció nála kéz a kézben jár: a CUPRA....
2025.12.30
Az Audi folytatja eddigi legnagyobb kínai modelloffenzíváját, látványosan bemutatva a legújabb....
2025.12.30
2026-tól Ausztriában számos újdonság lép életbe az ingázók és a közlekedők számára, figyelmeztet a....
2025.12.29
Golfvadászat 2. rész ..
2025.12.29
2026-ban eljön George Russell ideje? A Mercedes versenyzője Michael Schumacher példájából merít....