tankolás

Bezárhatnak az OMV benzinkútjai Magyarországon

2022.06.03.

Az osztrák OMV schwechati finomítóját az üzem leállásával járó rendszeres karbantartása után nem tudják időben újraindítani - írta a VG internetes oldalán pénteken iparági forrásokra hivatkozva, amelyek szerint ez a helyzet ellátási gondokat vetít előre.

Közép-Európa egyik legnagyobb finomítója a szokásos, tervezett karbantartás miatt 2022. április elején állt le. A tervek szerint június 10-én indult volna újra a termelés, ám becslések szerint ehhez még több hetes pótmunkákra van szükség.

    

Fotó: OMV

A gazdasági lap úgy tudja, hogy az OMV eddig hivatalosan nem tájékoztatta a Molt és más partnereit sem a problémáról, és az olajtársaság az osztrák kormánytól vár segítséget, vélhetően a stratégiai készletek egy részének felszabadítását.

Az OMV schwechati finomítójában gyártott termékeket Ausztriában és a közép-kelet-európai régió Ausztriához közel fekvő országaiban értékesíti. Az osztrákok mintegy 200 kutat üzemeltetnek Magyarországon, a cég a magyarországi benzinpiac 17-19 százalékát, a dízel esetében a 13-15 százalékát látja el. Becslések szerint az OMV június és augusztus között 30 kilotonna benzint és 50 kilotonna dízelt exportálna havonta Magyarországra.

A cikk szerint ebből arra lehet következtetni, hogy amennyiben az OMV a saját kútjait nem tudja ellátni üzemanyaggal, az ellátási gondokhoz vezethet.

Miután Magyarországon 480 forintban maximálták a kiskereskedelmi üzemanyagárakat, ám Európa-szerte jelentősen drágább a benzin és a gázolaj is, a külföldi beszállítók nem érdekeltek a magyar piac kiszolgálásában - mutat rá a lap. Megjegyzi: ennek hatása már érzékelhető, hiszen az import drámaian csökkent, a Mol 70 százalék körüli piacrésze dízelben már tavasszal 80 százalék fölé emelkedett. Az OMV volt eddig az egyetlen, amely fenntartotta az országba irányuló termékszállítást. Ha ez most elesik, a kieső importmennyiséget a Mol már nem tudja pótolni - írják.

A lap emlékeztet arra, hogy valamelyest csökkent a nyomás a Mol-on azt követően, hogy a kormány kettős üzemanyagárat vezetett be Magyarországon, mivel visszaszorult a benzinturizmus. Ám a nyári turisztikai szezonban jelentősen nő a benzinkutak forgalma - jegyzik meg.

A VG információi szerint a magyar olajcég emiatt tolta el a kötelező karbantartási munkáit, így a százhalombattai finomító augusztusban és októberben fog részlegesen leállni egy-egy hónapra, az üzemanyag termelése augusztusban majd nagyjából a harmadára csökken. A VG-nek nyilatkozó források szerint erre a két hónapra egyelőre nincs megoldás a zavartalan ellátás biztosítására.

A cikk megjegyzi: a helyzet Szlovákiában is ellátási zavarokat okozhat majd, továbbá Ausztria, Csehország, Lengyelország is gondban lesz, hogy dízelellátását biztosítsa.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....