Oroszország

Bevetik az Atomot az oroszok

2023.07.01.

A napokban tartották Moszkvában az Atom márkanevű elektromos autó bemutatóját. Igazán morbid ötlet az ukrajnai háború idején ezzel a névvel autómárkát piacra dobni, de az oroszok számára – úgy tűnik - megér egy poént.

Moszkvában mutatták be május elején az Atom elnevezésű orosz elektromos autót, amely – legalábbis a beharangozó szerint – 500 kilométert lesz képes megtenni feltöltött akkumulátorokkal.  Eddig csak egyetlen prototípussal álltak a nyilvánosság elé. Ebből az alkalomból közölték: a tömeggyártás 2024 végén indulhat, az értékesítés pedig 2025-ben kezdődik.

Jelenleg a cég mérnökei kínai technológiai partnerekkel közösen fejlesztik az autó, a motorok, az akkumulátorok, a vezérlőelektronika és a szoftverek platformját. A márka képviselői azt mondják, hogy nemcsak elektromos autót hoznak létre, hanem egy „egészen új mobilitás digitális környezetét” – írja a motor.ru angol nyelvű kiadása.

Az Atom egy kifejezetten erre a márkára szabott platformra épül, amely lehetővé teszi különleges tulajdonságú - többek között összkerékhajtású - járművek létrehozását. Ám a sorozatgyártásban készülő kocsik kizárólag hátsókerék-hajtásúak lesznek. Más változatokról egyelőre semmit nem tudni.

Az Atom egyik fő technológiai jellemzője a „wire”-típusú, azaz elektronikus kormányzás. Vagyis az autóban lévő "kormánykerék" nincs mechanikusan összekapcsolva a kerekekkel. Az első tesztmintákra már telepítettek egy hasonló rendszert, a mérnökök most a szoftver kalibrálásán dolgoznak.

Az autó 3995 mm hosszú, 1780 mm széles és 1615 mm magas, vagyis 170 milliméterrel rövidebb, mint például a Lada XRay. A gyártó cég azonban azt ígéri, hogy beltere olyan tágas lesz, mint a C/D szegmenshez tartozó kocsiké. A modell egyik markáns megkülönböztető jellemzőjeként említették a behúzható kilincseket és a különleges elrendezésű, központi oszlop nélküli csuklós ajtókat.

Az Atom „erőművéről” egyelőre kevés részlet ismert: sem a villanymotorok teljesítményéről, sem az akkumulátorok pontos kapacitásáról nem adtak meg részletes számokat (előzetes információk szerint ez 70 kilowattóra lehet). A cég csak annyit közölt, hogy a jármű 500 kilométert tud majd megtenni egy töltéssel, és hét másodperc alatt gyorsul fel nulláról száz kilométerre. Az Atom csatlakoztatható lesz "lassú" és a "gyors" töltőállomásokhoz is.

A lítium akkumulátorokat a Renera, a paksi atomerőmű bővítését végző Roszatom egyik leányvállalata fejleszti. Az akkumulátorokat 2025-től gyártják majd egy kalinyingrádi üzemben. (Kalinyingrád - 1946 előtt Königsberg - balti-tengeri kikötőváros, Oroszország exklávéjának, mely Lengyelország és Litvánia között található.) 

Ugyanebben az évben kezdődhet maguknak az autóknak az értékesítése is. A gépkocsikat Oroszországban szerelik össze. A pontos gyártási hely azonban csak 2023 közepén válik ismertté.

Az összes Atomot -ideértve a „fapados” alapváltozatokat is - sávtartóval, követési távolságot figyelő rendszerrel, közlekedésitábla-felismerővel, adaptív tempomattal és parkolóradarral szerelik fel.

Az Atom becsült alapárát nem közölték.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....