Opel Rocks-e

Bevadult az Opel mikroautója

2023.01.04.

Quadszerű terepes ördögöt alkottak az Opel Rocks-e-ből, méghozzá közösségi médiás tervek alapján.

Volt idő, amikor még az Opel Adam emelt változatát hívták Rocksnak, a Stellantis megalakulása óta azonban van egy még kisebb autó a német márka kínálatában. Ezt pedig szimplán csak Rocks-e-nek hívják, és tulajdonképpen a híres Citroen Ami mikroautó átjelvényezett változata. Mindössze 2,41 méter hosszú, és minden részlete a spórolásról, a fenntartható autózásról szól. A Stellantis is jól tudja, hogy a villanyos átállás költséges, mind a gyártóknak, mind a vásárolóknak, ezért létrehoztak egy végtelenül leegyszerűsített, költséghatékony városi apróságot, ami Citroen logóval az orrán már tulajdonképpen bevette egész Párizst.

Opelként eddig még nem gurított nagyot, úgyhogy az ultravad, Rocks e-xtreme változattal szeretnék felhívni rá a figyelmet. Még a közösségi médiában indított kampányt az Opel, hogy alkosson a közönség egy igazán vad változatot a Rocks-e-ből, a nyertes pályázatot pedig maga a vezérigazgató, és a dizájnfőnök választotta. Nos, az Opel nem vesztegette az időt, bitang terepgumikat és quadszerű széles, feszes futóművet raktak a mikroautó alá, míg a bódét egy bukócső védi, amiből pedig egy hatalmas szárny ágaskodik ki. Nem maradt el a tetőre szerelt ledhíd sem. Hogy milyen hatással lesz mindez a mindössze 8 lóerős villanymotorra, az kérdéses, minden esetre az biztos, hogy mindössze egyetlen darabot tervez legyártani belőle az Opel.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A 208-as modell új generációja érkezhet a sportos performance verzióval, akár már 2026-ban. ..
2025.12.28
A Széchenyi István Egyetem átfogó infrastruktúra- és készségfejlesztési programot valósít meg,....
2025.12.28
A Suzuki bemutatta az Across új változatát, amely meglepő mód teljesen önálló fejlesztés, s nem a....
2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....