járműgyártás

A bérszínvonal súlyosbítja a munkaerőhiányt a járműgyártásban

2016.11.14.

A járműgyártás húzóágazat, a hozzáadott érték szerint azonban az 50 legnagyobb magyarországi cég a termelékenységéhez képest régiós összevetésben igen alacsony bért fizet dolgozóinak, ami az elvándorlás miatt hozzájárulhat a szektorra jellemző munkaerőhiányhoz - derül ki a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest elemzéséből.

A járműgyártás termelési volumene már 70 százalékkal haladja meg a 2008-as válság előtti szintet, megközelítve a 7100 milliárd forintot, a GDP-hez való hozzájárulása pedig eléri a 4,3 százalékot. A szektorban alkalmazott munkaerő létszáma átlépte a 80 ezret, a járműgyártásban összesen közel 300 cég működik.

A hozzáadott érték szerint legnagyobb 50 cég átlagosan bruttó 354 ezer forintot ad havonta dolgozóinak, ami a magyar viszonyok között kedvező adat, de termelékenységüket figyelembe véve legalább 30 százalékkal marad el a környező országokban mért szintektől. A munkabért terhelő magyarországi közterhek kiemelkedő mértéke miatt a nettó bérekben a lemaradás már a 40 százalékot is meghaladja.

„A legszembetűnőbb és egyben a legérzékenyebb eltérés a szlovákiai bérszintekhez viszonyítva jelentkezik. Az ottani járműipari társaságok egyre nagyobb mértékben szívják el a hazai, főként az észak-nyugati országrészben élő munkavállalókat, ami tovább súlyosbítja a szektort terhelő munkaerő-hiányt” - mutatott rá Romhányi Balázs, a KFIB ügyvezetője.

Mivel cégméretenként és régiónként eltérő a hazai járműipari cégek versenyképessége, a megoldást rövidebb távon elsősorban a munkáltatói járulékkulcs csökkentése, míg hosszabb távon az oktatási rendszer átalakítása hozhatja el a KFIB szerint.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....