tömegközlekedés

Berlin működteti Európa leggyorsabb tömegközlekedési hálózatát

2019.08.30.

Európa fővárosai uralják az Észak-Amerika, Ausztrália és Európa leggyorsabb városi tömegközlekedési hálózatait felvonultató ranglista tízes élmezőnyét - derült ki a Torinói Műszaki Egyetem kutatóinak vizsgálatából, amely szerint Budapest a 19. helyen áll a sorban.

A dobogó legfelső fokán Berlin, a második helyen Párizs, a harmadikon Koppenhága áll - írja az MTI. A német főváros tömegközlekedési hálózatában az utazási átlagsebesség 6,5 kilométer óránként, Párizsban ez 6,2, Koppenhágában 5,6, míg a sereghajtó Mexikóvárosban 2,4 kilométer óránként - írja a newsgroove.co.uk.

A Royal Society Open Science című tudományos lapban közölt eredmények szerint a vizsgált 32 város közül a negyedik helyen Helsinki végzett, majd Athén, Prága és London következik a sorban.

A tízes élmezőnyben csupán a nyolcadik helyen álló New York és a tizedik Melbourne "furakodott be" az európai fővárosok közé, a kilencedik helyen Madrid áll.

A kutatók három fő tényezőt vizsgáltak, amelyek mindegyikére kidolgoztak egy egyenletet. Az utazási átlagsebességen túl azt vizsgálták, hogy egy utazás alkalmával átlagosan hány emberrel találkozhat valaki, vagyis hogy mennyire zsúfoltak a tömegközlekedési eszközök. Ebben a tekintetben Párizs végzett az élen, majd New York és Madrid következik.

Harmadik szempontként azt nézték, hogy egy utazással a lakosság mekkora hányada érhető el: itt Athén végzett az első, Berlin a második, Koppenhága a harmadik helyen. 

A ranglista összeállításakor a kutatók figyelembe vették az olyan tényezőket is, mint a lakosság mérete, az átlagos utazási távolság, valamint a népességsűrűség.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....