Carsharing

Beköszöntött a carsharing kora Budapesten

2018.02.28.
Már Budapesten is pörög a carsharing, vagyis a közösségi autómegosztás. Számos sikeres nemzetközi példát követve egy évvel ezelőtt jelent meg az első közösségi autószolgáltató a magyar piacon, január végén pedig a Mol is bekapcsolódott a magyar versenybe - írja a hirado.hu.

A Mol Magyarország háromszáz járművel lépett be a carsharing szolgáltatásba, az autók közül száz tisztán elektromos meghajtású, környezetbarát autó.

„Furcsán hangozhat egy olajipari cégtől, de számunkra fontos a környezettudatosság, részben ezért is működtetünk elektromos flottát. Terveink szerint 2020-ra a mostani háromszáz autót megduplázzuk” – nyilatkozott Apáti-Tóth Kata, a Mol Magyarország kommunikációs igazgatója.

A másik közösségi autómegosztó kisebb flotta birtokosa, cserébe viszont mindegyik jármű elektromos. Ez persze nem egyszerű feladat, mikor naponta háromszáz autót kell feltölteni. A bérelt autók töltésével ugyanis nem kell bajlódni, hiszen az a szolgáltatókra hárul.

„Ez a jövő” – töltőhálózat épül a fővárosban

Ahhoz, hogy a flotta kizárólag elektromos autókból álljon, fejleszteni kellene az infrastruktúrát egy részben uniós forrásból megvalósuló konzorcium keretében, melynek köszönhetően huszonöt töltőpontból álló hálózatot fognak kiépíteni a fővárosban és környékén.

„Ez a jövő, nekünk mindenképpen alkalmazkodnunk kell a felmerülő fogyasztói igényhez, mely Nyugat-Európában egyre gyorsabban és intenzívebben tör elő” – mondta Ugron Gáspár, az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A közösségi közlekedés magyarországi sikerét nehéz megjósolni. Valakinek az autó hetente egyszer kell másfél órára, de a parkolás, a tisztítás és az összes logisztikai költség egybevéve megterhelést jelent. Mindeközben ezeket a carsharing szolgáltatásokkal ki lehet kerülni.

Védi a zsebünket és a környezetünket is

Egyelőre Budapest belső kerületében érhetők el az elektromos autók, mivel itt van elegendő töltőállomás. Év végére több mint kétszáz új töltőállomás lesz Budapesten, nyárig a 170 töltőt a cég telepíti a kormányzati program részeként - írja a hirado.hu.A közösségi autók terjeszkedésének üteme a kihasználási, logisztikai okokra vezethető vissza. Minél jobban kitolódik a külső kerületek felé, annál kisebb problémát okoz a logisztika, a parkolás, a fenntarthatóság.

Ma már szemmel láthatóan több zöld rendszámos autó járja az utakat, mint korábban. De hiába ingyenes a parkolásuk és alacsony a fenntartási költségük, sokunk számára még mindig drágák az ilyen járművek. A carsharing ezzel szemben sokoldalúan védi a zsebünket és környezetünket is. Európában már hatvannyolcezer ilyen autó van forgalomban, és csaknem hatmillió felhasználóról beszélhetünk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....