Audi Sport

Bejelentette az Audi, hogy melyik csapattal lép be a Forma-1-be

2022.11.08.

A svájci Sauber istálló versenyezhet majd 2026-tól az ingolstadiak gyári csapataként, hibrid Audi-hajtásláncot használva.

Az augusztus végi bejelentését követően elérte a következő fontos mérföldkövet a Forma-1 felé vezető úton az Audi: az ingolstadti autógyártó a svájci istállót választotta stratégiai partnernek a projektben, és azt tervezi, hogy részesedést szerez a Sauber-csoportban. Körülbelül 30 éves versenytapasztalatával a Sauber az egyik legrégebbi csapat a Forma-1-ben, és van tapasztalatuk a gyártókkal való együttműködésben is, hiszen 2006-2009 között a BMW, 2019 óta pedig az Alfa Romeo gyári csapataként működnek. Igaz, eddig csak egy győzelmet és egy pole pozíciót szereztek, azt is a BMW-korszakban.

Míg az új erőforrást az Audi Motorsport Kompetencia Központban, Neuburg an der Doneuban fejlesztik, a Sauber a 2026-os versenyautó fejlesztését és gyártását saját maga végzi majd a hinwili bázisán (Svájc), illetve a versenyműveletek tervezéséért és végrehajtásáért is felelős lesz.

Markus Duesmann, az Audi elnöke és Oliver Hoffmann, az Audi műszaki fejlesztésért felelős igazgatósági tagja

„Örülünk, hogy ilyen tapasztalt és hozzáértő partnert szerezhettünk ambiciózus Forma-1-es projektünkhöz” – mondta Oliver Hoffmann, az AUDI AG műszaki fejlesztésért felelős igazgatósági tagja. „Korábbi együttműködésekből már ismerjük a Sauber-csoportot a legkorszerűbb létesítményekkel és a tapasztalt dolgozóival, és meg vagyunk győződve arról, hogy együtt egy erős csapatot alkotunk majd”- tette hozzá. Az Audi Sport a Le Mans-korszakban és a DTM túraautók fejlesztése során már rendszeresen használta a Sauber csúcstechnológiás szélcsatornáját Hinwilben, amely alig négyórányi autóútra található Neuburgtól.

„Az Audi a legjobb partner a Sauber-csoport számára” – mondja Finn Rausing, a Sauber Holding elnöke. „Egyértelmű, hogy mindkét vállalat ugyanazokat az értékeket és jövőképet vallja. Bízunk benne, hogy egy erős és sikeres partnerséggel elérjük közös céljainkat.”

Adam Baker, az Audi Formula Racing GmbH vezérigazgatója

A villanymotorból, akkumulátorból, vezérlőrendszerekből és V6-os belső égésű motorból álló erőforrás fejlesztése már javában zajlik a nemrég alapított Audi Formula Racing GmbH-nál, több mint 120 alkalmazott dolgozik a projekten. „A Sauber első osztályú partner az Audi Hajtáslánc használatában” – mondta Adam Baker, a AFR ügyvezető igazgatója. „Alig várjuk, hogy egy olyan tapasztalt csapattal dolgozhassunk, amely a Forma-1 történetének számos korszakát segítette alakítani. Együtt szeretnénk megírni a következő fejezetet 2026-tól” – tette hozzá.
 
Fred Vasseur jelenlegi csapatfőnök

A Sauber istálló csapatfőnöke, Fred Vasseur elismerte, hogy a patinás német márka képviselete „nagy felelősség” lesz a csapata számára. „Az Audi AG és a Sauber Motorsport közötti partnerség kulcsfontosságú lépés csapatunk számára, a rajtrács elejére visszavezető úton” – mondta a francia. „Az Audi hivatalos gyári csapatává válni nem csak megtiszteltetés és nagy felelősség: ez a legjobb megoldás a jövőre nézve, és teljesen biztosak vagyunk abban, hogy segíthetünk az Audinak elérni a kitűzött Forma-1-es célokat” - tette hozzá.

A korábban bejelentetteknek megfelelően a Sauber 2023-ban is Alfa Romeo néven versenyez. Várhatóan 2024-re és 2025-re visszatér majd a hivatalosan is a Sauber név, feltételezve, hogy a jelenlegi Alfa Romeo szponzorációs megállapodás véget ér. A csapat továbbra is a Ferrari erőforrásait fogja használni azokban az átmeneti szezonokban, amíg az Audi hajtáslánc megérkezik.

Javában zajlik a neuburgi létesítmény bővítése

A 2026-os szezon első, Audi részvételével zajló versenyéig ambiciózus a menetrend: a neuburgi létesítmény felépítése létszám, épületek és műszaki infrastruktúra tekintetében 2023-ra nagyrészt megvalósul, a hajtáslánc első versenypályás tesztjeire 2025-ben kerül majd sor.

A Forma-1 nagy lépést tesz a fenntarthatóság felé a 2026-tól életbe lépő új szabályozással, ami fontos előfeltétele volt annak, hogy az Audi a belépés mellett döntsön. A hajtásláncok a jelenleginél hatékonyabbak lesznek (100 helyett 70 kg üzemanyaggal teljesítik majd a versenytávot), mivel jelentősen megnő az elektromos energia aránya. A hibrid hajtáslánc elektromos része közel akkora teljesítményű lesz (350 kW - 476 LE), mint a belső égésű motor, amely kb. 400 kW-ot (544 LE) lesz képes leadni. A rendkívül hatékony, 1,6 literes, V6-os turbómotorokat fenntartható szintetikus üzemanyaggal hajtják majd, amely CO2-semleges.

képek: Audi

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....
2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....
2025.12.23
Rosta Gergely, az Opel magyarországi igazgatója ünnepélyes keretek között adta át az ötszázadik....
2025.12.23
A leállósávban állt meg a rendőr és a tűzoltó, amikor letarolta őket a kisbusz. ..
2025.12.23
A Škoda Auto az év eleje óta már 100 000 darab tisztán elektromos Elroq kompakt SUV-ját gyártotta....
2025.12.23
A KTM motorkerékpár-gyártó visszahívja a KTM 390 Adventure R, Adventure X, Enduro R és SMC R....
2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....