közlekedésbiztonság
A kutatás eredményei azt bizonyítják, hogy a vezetéstámogató rendszerek nyújtotta biztonságérzet miatt a sofőrök gyakrabban veszik le kezüket a kormányról. Az amerikai Autópálya-biztonsági Biztosító Intézet (IIHS) és a Massachusettsi AgeLab Műszaki Intézet vizsgálata arra irányul, hogy feltárja, hogyan hatnak a korszerű vezetéstámogató rendszerek a vezetők magatartására, milyen mértékben erősítik a figyelem elterelődésének kockázatát. A szakemberek egy hónap alatt 20 önkéntes vezetési magatartását tanulmányozták. Az érdekelte őket, hogy a jármű aktív biztonsági berendezéseinek megismerésével és alkalmazásával felépülő bizalom miatt milyen gyakran vették le mindkét kezüket a kormányról, hogy például a mobiltelefont vegyék a kezükbe, vagy a jármű konzolján lévő kezelőszerveket babrálják a vezetésre való odafigyelés helyett.
Az egyik tízfős csoport egy adaptív sebességtartó automatával (ACC) felszerelt Range Rover Evoque-ot vezetett, amely automatikusan tartja a jármű sebességét úgy, hogy közben megtartja az előre meghatározott követési távolságot. További 10 ember egy ACC-vel és Pilot Assist-tel szerelt Volvo S90-et vezetett. Ez a részben automatizált rendszer ötvözi az ACC-t a sávtartással, de megköveteli, hogy a vezető tartsa kezét a kormányon.
Egy ilyen dögös vassal végezték a kutatók a kísérlet egy részét (kép: Pixabay, Capritography)
A SAE International által kidolgozott osztályozási rendszer szerint az automatizálás szintje 0-tól (automatizálás nélkül) 5-ig (teljesen önvezető) terjed. Az 1. szintű rendszerek a vezetésben támogatják a vezetőt; az ACC ebbe a kategóriába tartozik. A 2. szintű rendszerek, például a Pilot Assist, két feladatban segíthetnek. A 2. szint a legmagasabb szintű automatizálás, amely jelenleg elérhető a sorozatgyártású járművekben Európában.
Amikor a sofőrök először ültek be a teszt járművekbe, egyáltalán nem volt jellemző rájuk a figyelem elterelődése, függetlenül attól, hogy teljesen manuálisan, avagy ACC-vel vagy Pilot Assist-tel közlekedtek. Egy hónap elteltével azonban lényegesen nagyobb valószínűséggel kallódott el a figyelmük a vezetéstől. A Volvo fejlett, 2. szintű rendszerének hatása drámaibb figyelem elterelődést eredményezett volt, mint csupán a sebességtartó automatika használata.
Ez év elején az IIHS ajánlást fogalmazott meg a vezetéstámogató rendszerek „hülyebiztos” használatának elősegítésére. Lehetővé kell tenni, hogy a vezetéstámogató rendszerek figyelemmel kísérjék, figyel-e a járművezető, és a rendszernek megfelelően kell reagálnia, amikor a figyelem megingott.
Az IIHS kutatásának eredményei, valamint a Holland Biztonsági Testület vizsgálatának eredményei alapján az Európai Közlekedésbiztonsági tanács (ETSC) megismétli felhívását a jogalkotók felé, hogy vizsgálják felül a gyakorlati sávtartó segítségnyújtási rendszerek (például a Pilot Assist) és az emberi viselkedés összefüggéseit és szabályozási lehetőségeit, annak érdekében, hogy az emberi tényező közlekedésbiztonsági kockázata csökkenthető legyen.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
nyitókép: etsc.eu