autóbontás

Bátor lépést fontolgat a szegedi autóbontó nagyvállalkozás II. rész

2021.09.30.

Új telephelyre költötött a szegedi Roncs Autó Kft., a nagyobb terület több lehetőséget is jelent az autóbontónak. Olyan mozgalmat szeretnénekk indítani, hogy csak szakműhelyeket szolgáljanak ki alkatrésszel.

Szigorodott a járműbontás nyilvántartása, de nem eléggé, még ma is nagyon sok autó tűnik el lényegében nyomtalanul Magyarországon. – Amikor valaki felteszi a Facebookra, hogy roncsautót vásárol fel, természetesen mindenféle engedély nélkül, csak azt nem írja ki, hogy okirat-hamisítást vállalok – mérgelődik Dobó József. A szegedi Roncsautó Kft. tulajdonosa hozzáteszi, kizárólag a bontó bonthat, ez a törvény. Amiben a személyi és a dologi feltételeket is rögzítették, pontosan meghatározottak a fogalmak, mégis kevesen tartják be. És nem nagyon van olyan szakhatóság, amelyik ebben az ügyben magára vállalná a felelősséget. (Írásunk első részét itt olvashatja)

A motornak "annyi", de az utascella szépen egyben maradt, az ajtók is simán nyílnak.

Sajnálatos, és mindennapos jelenség a városban, hogy utánfutóval szállítanak be egy üres karosszériát, akár kettévágva a fémátvevő telephelyre. Ez, azontúl, hogy egyértelműen illegális autóbontásnak minősülő tevékenység, felveti a jogos kérdést, hogy mi történt az autóból eltávolított veszélyes és nem veszélyes hulladékokkal. Nagy valószínűséggel választ kapunk a városszerte az útszélén és a zöldterületek eldugottabb részein lerakott autógumik, üléskárpitok, és egyéb műanyag- és üveghulladékok megjelenésének a kérdésére. A veszélyes hulladékok, mint például fagyálló folyadék, vagy fáradtolajok sorsába már bele sem mer gondolni az ember, hallottunk már a hírekben az illegálisan csatornákba, rosszabb esetben élővizekbe engedett veszélyes hulladékokról.

Pedig a törvények jelenleg is szabályozzák a kérdést, mivel roncsautóból származó fémhulladékot csak autóbontást végző vállalkozás adhat át fémátvevő telephelyeknek. Amíg van felvásárló, aki ezeket a szétbontott karosszériákat átveszi az illegális autóbontást végző személyektől, addig a fentiekben leírt problémák sajnos megoldatlanok maradnak. - Nagyon fontos lenne a hatóságok határozott, és elrettentő fellépése - hangsúlyozza Dobó József.

Dobó József a sebességváltó készletet mutatja.

Pedig a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló miniszteri rendelet szerinti csak képesítéssel és jogosultsággal végezhető a hulladékkezelés, amely magában foglalja a gépjármű alkatrészekre történő szétszedését – ideértve a hulladéknak minősülő bontott alkatrész újrahasználatra előkészítését is –, valamint az autó aprítását, darabolását, zúzását. Pontosan meghatározott a bontó fogalma is, eszerint: a hulladékká vált gépjármű szárazra fektetését és bontását végző olyan hulladékkezelő, aki vagy amely a szárazra fektetéshez és a bontáshoz szükséges műszaki feltétellel és engedélyekkel rendelkezik.

A szakember hosszabban is beszélt egy tanulmányról amely a “Megoldandó feladatok a gépjárművek újrahasznosításának hazai rendszerében” munkacímmel született. Ebben leszögezik, hogy Magyarország az Európai Unió tagjaként jogszabályi kötelezettséget vállalt az életciklusuk végére jutott gépjárművek szakszerű, környezetkímélő visszavételi és újrahasznosítási rendszer kialakítására és működtetésére. – Ezzel szemben az ország a forgalomból végleg kivont járművek kevesebb mint 20 százalékáról számol be/el Brüsszel felé – hangsúlyozza a bontós, hozzátéve, előbb vagy utóbb a körmünkre néznek a jogszabályban vállalt kötelezettségek nem teljesítése miatt.

Minden használható alkatrész számít.

A szürke- és feketegazdaság aránya a gépjármű újrahasznosítás területén 80 százalék feletti, gépjárműfenntartó tevékenység mögé bújtatják az illegális bontást. Még mindig sok az olyan autólopás, amelynek célja az “alkatrészdonorság”, a lakosság nagy része kiskapukat keresve kerüli meg a jogalkotó szándékai szerint elképzelt legális leadási/kivonási rendszert.

Nem segíti a gyors megoldást, hogy az országot eközben elözönlik az importautók, amelyek korszerűtlenek és átlagéletkoruk már 11 év feletti. Ennek hatására a magyarországi személyautó-flotta átlaléletkora 14 év fölé emelkedett.

Így néz ki egy helyéről kivágott katalizátor.

Ezzel egyidejűleg megjelentek az illegális alkatrészkereskedők is, akik azon túl, hogy jelentős gazdasági kárt okoznak - általában magánszemélyként, internetes hirdetési oldalakon keresztül és számla nélkül értékesítenek -, ismeretlen eredetű és minőségű, bevizsgálatlan termékeket adnak el, amivel jelentősen veszélyeztetik a közúti közelkedés biztonságát.

Szóba kerültek az egyre gyakoribbá váló katalizátorlopások, ezeknek elsődleges célja nem feltétlenül az alkatrészdonorság, sokkal inkább az, hogy értékes nyersanyagokat tartalmaz. – Ezt a fémkereskedelmi törvénnyel kellene határozottan rendezni. Ahogy az aknafedlapot és a vasúti sínt sem lehet csak úgy átvenni – mondja Dobó József.

A szakember szerint az is probléma, hogy nem működik megfelelően a szennyezőnek kell fizetni elv, az autógyártók nem szállnak be a költségekbe, nem segítik a bontós társadalmat. Megtudtuk, egy olyan gép, ami szelektíven bont és érdemes lenne megvásárolniuk, minimum 100 millió forintba kerülne.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..