buszjáratok

Bajban lesznek a bécsi vásárba tartó magyar turistabuszok

2017.12.04.

Az osztrák főváros ismét korlátozza szombatonként a karácsonyi vásárba érkező turistabuszokat. A belvárosba csak egy speciális kártya kiváltásával hajthatnak be az autóbuszok, a kontingens minden alkalommal maximum háromszáz lehet.

Az előttünk álló három adventi szombaton reggel 6 és este nyolc óra között az engedéllyel nem rendelkező autóbuszok nem hajthatnak be az első, a hatodik, a hetedik, nyolcadik és kilencedik kerületbe - írja az orf.at

A korlátozásokat azért vezették be, mert szombaton van a legnagyobb forgalom a karácsonyi vásárban, s ekkor vannak a legnagyobb dugók is. További ok, hogy valamelyest csökkentsék a főváros levegőjének szennyezettségét, a százasával érkező autóbuszok ugyanis komoly megpróbáltatást jelentenek az egykori császárváros lakóinak. 

Ilyen táblák jelzik Bécsben a szombati buszkorlátozásokat.

A behajtási engedélyek gyorsan elfogynak, így volt ez az első adventi szombaton, s a másodikra sincs már behajtásra jogosító specális kártya - írja az orf.at

A behajtási engedélyek Bécs város honlapján kizárólag online-n igényelhetők, áruk buszonkét 17.57 euró.

Akiknek nem jut engedély, azok az Ernst-Happel Stadionnál parkolhatnak, az itt leállított buszok után nincs parkolási díj.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....
2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....