autóipar

Az utolsó simítások az új Opel Corsán

2019.04.30.

Készül az őszi piaci bevezetésre a Corsa hatodik generációja. Még ha a legújabb és leghatékonyabb módszerekkel fejlesztették is, az autónak bizonyítania kell legkeményebb gyakorlati körülmények között. Az Opel mérnökei ezért használták ki a svéd Lappföld szigorú sarkvidéki telét, hogy január óta hosszú tesztelő utakat tegyenek a befagyott tavakon és havas országutakon.

A már nagyon magas fejlettségi fokot elért előszériás kocsik emellett szorgosan köröznek a Dudenhofeni próbapályáján is, vagy töltenek hosszú időket Rüsselsheim laboratóriumában, ahol például a teljes fedélzeti elektronika elektromágneses összeférhetőségét ellenőrzik – tehát a függetlenségét külső feszültség- és sugárzásforrásoktól.

„A Corsa hatodik nemzedékének fejlesztésekor különös súlyt helyeztünk a hatékonyság fokozására. Az autó jóval könnyebb lett, miáltal nő a vezetési élmény, és csökken a fogyasztás. A futóművet német autópályán és európai országutakon tettük próbára, hogy tökéletes hangolással nyújthassuk át vevőinknek, akik így tökéletes biztonságot, kényelmet és vezetési élményt kapnak az új Corsával“, mondta Thomas Wanke, a járművek viselkedéséért felelős vezető fejlesztőmérnök, aki már negyedik alkalommal dolgozik a Corsa egy-egy új generációján.

Az értékesítés idén nyáron indul, és a vevők már előre örülhetnek minden idők leghatékonyabb Corsájának. A könnyűszerkezetes építési mód jóvoltából kereken tíz százalékkal sikerült csökkenteni az elődmodellhez képest az Opel bestseller súlyát amelyből 1982 - azaz az első generáció - óta 13,6 millió talált gazdára. A legkönnyebb változat 980 kilogrammja alatta marad a bűvös egytonnás határnak. Futóműve opeles egyensúlyt teremt a sportosság és a komfort között – miközben érezhetően dinamikusabb lett a kocsi. Első ízben lesz tisztán elektromos hajtású kivitele is az Opel Corsának – méghozzá mindjárt az értékesítés kezdetétől.

Téli tesztek: komfort és biztonság minden körülmények között

Ahogy évtizedek óta mindig, az Opel csapata most is hónapszám tesztelte a Corsa következő generációját a svéd Lappföldön, mindössze 40 kilométerre délre a sarkkörtől. A futómű-vezérlés szakemberei különösen nehéz talajviszonyok és extrém, mínusz 30 fokos hőmérséklet közepette adták meg a végső hangolást az elektronikus menetstabilizálónak (ESP), illetve a kipörgés- és blokkolásgátlónak (ABS). Hiszen a szabályzórendszereknek mindig megbízhatóan kell működniük, havon, jégen, latyakban, aszfalton, vagy a jobb- és bal oldali kerekek alatt eltérő súrlódási viszonyok között is. Hogy az új Corsa nagyfokú biztonságot, komfortot és menetdinamikát nyújtson, az Opel mérnökei avatott kézzel állítják be, hogy hol végződjön a vezetési élmény, és kezdődjön az ESP beavatkozása. Sehol sem felelnek meg jobban a körülmények ehhez, mint a sarkvidéken. Szorgosan hajtották a köröket a külön e célra kialakított vezetéstechnikai pályán, a körpályán és a speciális tesztelő szakaszokon, fáradhatatlanul optimalizálva a fedélzeti berendezéseket.

A Lappföld országútjain már Karácsony után megjelentek az álcázott autók. Januártól március végéig olyan erős a tavak egy méter vastagságú jege, hogy elbírja a pályákat előkészítő hómarókat, hóekéket, útgyalukat és locsoló teherautókat. A tesztelés alatti hosszú éjszakákon jól lehetett tesztelni a kimagasló Opel-világítástechnikát is, ami az autótulajdonosoknak is jól jön majd a közúti használatban. Az új Corsán jelenik meg a kategóriában először a különösen takarékos fénydiódás (LED) fényszóró és az adaptív IntelliLux LED®mátrixvilágítás. Ez az intelligens rendszer automatikusan és folyamatosan illeszti a világítási teljesítményt a közlekedési körülményekhez és a környezethez. Az előrébb haladó, illetve szembe jövő autókat távfény-módban egyszerűen „körülvilágítja”. A Corsa IntelliLux LED® mátrixlámpája olyan erős, mint valami stadionfényszóró, mégsem vakít, és most vonul be a klasszikus kiskategóriába – újból meggyőzően mutatva, hogyan demokratizálja az Opel a modern technikát.

Nagysebességű tesztelés Dudenhofen döntött kanyarjaiban

Nagyra értékelték az új Corsa IntelliLux LED® mátrixlámpájának teljesítményét azok az opeles mérnökök is, akik éjszaka hajtották az autót a márka rüsselsheimi központjának közelében, a Dudenhofeni tesztközpont kör- és vezetéstechnikai-, illetve komfortpályáján. A hosszú egyenesekben autópályás használatra készítették fel az új kocsit, a kormányzás és a csillapítás is meg kell hogy feleljen a magas Opel követelményeknek.

„Nagy fontosságot tulajdonítunk a karosszéria viselkedésének. Például minden Opelnek feszesen és precízen kell vennie autópálya-sebességnél a hosszú úthullámokat.

Az autó sohasem kelthet túl puha érzést. Az új Corsa ebben a diszciplínában is maximális stabilitást mutatott“, jelentette ki Thomas Wanke.

A sebességfüggő kormányzást precíz, homogén rásegítésre és jó visszajelzésre hangolták. A lengéscsillapítást úgy állították be, hogy az út legkisebb egyenetlenségeire is azonnal reagáljanak, hogy az új Corsa mindig stabil kontroll alatt legyen. Autópálya-tempónál vizsgáztak az előszériás járművek sávváltásból, fékezésből is. A Corsa 140 fölött fékezve is teljesen irányítható marad és abszolút tabunak számít a fékezési túlkormányzottság. Mindezt kiegészítve döntött kanyaros nagysebességi pályán ellenőrzik, nem lebeg, vibrál vagy zajong-e a karosszéria valamelyik eleme.

Miután jól vizsgázott a Corsa az autópályás feladatokban, mehet fürdeni: 25 centiméterig különböző mélységű vízen kell átgázolnia, nagy hullámot tolva maga előtt. Víz nem jöhet be az utastérbe, a motor nem szívhatja meg magát, az elektromos berendezéseknek zavartalanul kell működniük, és mindennek bírnia kell az orrhullámot, például nem szakadhat le a teljes víznyomásnak kitett alsó motorburkolat.

Elektronikai labortesztelés, éjjel-nappal Rüsselsheimben

Miközben a prototípusok a sarkkörön és a Dudenhofeni tesztközpontban bizonyítják, mire képes a futómű, a jármű teljes elektronikájának elektromágneses kompatibilitását a cég saját laborjában fejlesztik szériagyártásra éretté. Ez biztosítja, hogy ne befolyásolják egymást a különböző berendezések. Korábban csak arra kellett ügyelni, hogy elnyomják a rádió sistergését, amelyet a gyújtás, a generátor vagy az ablaktörlő-motor okozhatott. Ma már sokszorosan összetettebb a feladat, hiszen az új Opel Corsa tele van modern elektronikával. Ide tartozik az ESP és a sokféle asszisztensrendszer éppúgy, mint az IntelliLux LED®mátrixvilágítás, a hangrendszer és az infotainment-készülék.

Ezért aztán a Corsa bevonul a laboratóriumba, amelynek speciális felszerelésű helyiségeiben ellenőrzik, miképp reagál a járműelektronika különféle elektromágneses zavarásokra. Ezek jöhetnek kábelkötegekből, de a „semmiből” is, sugárzásként. Kiszűrésükre minden lehetséges frekvenciatartományban besugározzák az autót. A terem fura kinézésű adszorbens burkolata elnyeli a visszaverődő hullámokat, hogy ne zavarhassanak bele a mérésbe, így tiszta, megismételhető eredményeket lehet kapni. Egy-egy Opel-modell csak akkor kaphat zöld fényt, ha valamennyi rendszere tökéletesen rezisztens mindenféle külső elektromágneses sugárforrásra. Az új Corsa már megfelelt ezen a vizsgán is: elektronikája optimálisan védett a zavaró hatások ellen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....