autóvadaász

Az ünnepek alatt is járőröznek az Autóvadászok

2015.12.26.

Az ünnepek alatt is folyamatosan járőröznek majd az autóvadászok, hátha meglepetést tudnak okozni néhány olyan autótulajdonosnak, akinek ellopták a kocsiját. Öt év alatt már több mint száz lopott autót találtak meg. A rendszámfelismerő alkalmazást már a mobiltelefonokra is le lehet tölteni, így bárkiből lehet autóvadász.

Az Autóvadász egy civilekből, polgárőrökből, valamint rendvédelmi dogozókból álló civil csapat. Öt éve szerveződtek, hogy felkutassák a lopott autókat bárhol az országban. Cservölgyi Tibor 20 évig volt rendőr. Az egyesület megalakulása óta autóvadász. Azt mondta, munkájuk több mint pusztán járőrözés.

A nehézsége, hogy nagyon oda kell figyelni a rendszámra, a kamera ugyanis szokott tévedni, így nézni kell, mit olvas le. Utána aztán a gépjármű ellenőrzése is nehézkes a rendőrségen keresztül – magyarázta Cservölgyi Tibor.

Vezda László, a Nemzetközi Autóvadász Köszhasznú Egyesület (NAKE) elnöke, éppen bevetésen. Fotó: Horváth Miklós

Nemcsak az utakon, az interneten is keresik a lopott autókat. Az autóvadászok weblapjukon is folyamatosan frissítik a körözött kocsik adatait. Több autó is így került vissza a tulajdonosához, erről tanúskodnak a köszönő levelek is. Van mobilalkalmazásuk is, melynek segítségével bárki, akár az utcán is leellenőrizheti a gyanús autókat.

Az Autóvadászok 5 év alatt több száz bűncselekmény felderítésében vettek részt. Vagy az autó volt lopott, vagy a tulajdonost körözték, ugyanis ezt is figyeli a rendszer. Önkéntes munkájuknak köszönhetően eddig több mint százan kaphatták vissza autójukat.

Forrás: hirado.hu           

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....