Smart

Az új Smart a vagányság és a kényeztetés kombója

2023.09.22.

Kár, hogy méregdrága. 

 

A Mercedes csoport márkájának új elektromos kupé SUV-ja, a Smart #3 a sanghaji premiert követően, Európában a Müncheni Autószalonon debütált. Az új modell egy sportos városi kisautó. Merész, aerodinamikus vonalakkal, új színekkel, a kényelem és az elegancia jegyében tervezett modell.

Kétféle motorral készül: 271 és 428 lóerővel, utóbbi a csúcs Brabus sportváltozathoz. A 0-ról 100 km/h-ra gyorsulás a hagyományos változatnál 5,8 másodpercet vesz igénybe, a Brabusnál pedig mindössze 3,7 másodpercet. A hatótávolság 435 és 455 kilométer között van. Az akár 150 kW/h teljesítményű gyorstöltési technológiának köszönhetően az elektromos kupé SUV kevesebb mint 30 perc alatt töltődik fel 10-ről 80 százalékra.

A belső térben bőr üléseket találunk integrált fejtámlákkal és vezetés közben rengeteg technológia kényezteti az utazókat. A fedélzeten egy 12,8 colos központi kijelzőből, egy 9,2 colos HD műszeregységből és egy 10 colos head-up displayből álló infotainment rendszert, valamint egy Beats audiorendszert építettek be 13 hangszóróval.

A márka 25. évfordulója alkalmából „25th Anniversary” változatban is megjelent. Ez a modell fehér fényezést kapott piros kiemelésekkel, fekete-fehér ülésekkel és panorámatetővel.

A Smart #3 a jövő év első negyedében kerül forgalomba. Németországban az autó 43 490 eurótól indul majd.

Forrás: motorionline.com, trivellato.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....