Idén tavasszal ünnepelte az autórádió a 100. születésnapját. A mobilrádió-vétel kezdeti időszakában nevetségesen túlméretezett készülékeket szereltek be a járművekbe. Ráadásul a zenehallgatás öröme az úton csak a hobbistáknak és a szupergazdagoknak volt fenntartva. De hamarosan a szórakoztató technológia tömegjelenséggé vált, és a rádió messze a legkeresettebb felszerelési extra lett, amely évtizedekig nélkülözhetetlen volt az autókban. A mobilinternet jelenlegi diadalmenetével azonban az egykor nélkülözhetetlen autórádió kifutó modellé válhat.

George Frostot tartják az autórádió feltalálójának. 18 éves diákként és egyúttal a chicagói Lane High School rádióklub elnökeként kifejlesztett egy hordozható rádiót, amelyet egy T-modell Ford ajtajába szerelt be. A források nem teljesen egyértelműek, de valószínűleg 1922 áprilisának vagy májusának elején valósult meg a rádió és az autó egyesítése. Ebből az időből fennmaradt egy fénykép, amelyen a feltaláló a T-modellje mellett látható, a szélvédőn egy táblával, amely az első rádióval felszerelt autót hirdeti.

A kezdet kezdetét már megtették, de még nyolc évnek kellett eltelnie, mire a Galvin Manufacturing Corporation (GMC) 1930-ban piacra dobta az első kereskedelmi szempontból sikeres autórádiót, az 5T71-es modellt. Bár a készülék mai mércével mérve legalább 1600 eurónak megfelelő összegbe került, hamarosan fogyott. Az amerikaiak a motor és az ola elemekből alkottak műszót a készülékre - utóbbi a hangot, hullámot jelenti. Az 1940-es évek végén a GMC megváltoztatta a nevét Motorolára.

Az Autospur-al kezdődött

Európában a fejlődés valamivel később kezdődött. Az 1930-as évek elején Autospur 5 volt az Ideal első rádiós modelljének neve, amely később Blaupunktra változtatta nevét. Az öt elektroncsővel rendelkező 15 kilós óriás a nagy energiaigényével időnként túlterhelheti a járművek fedélzeti elektronikáját. Tekintettel arra, hogy mai mércével mérve több ezer euróba került, az Autospur abszolút luxuscikk maradt.

A háború utáni időszakban a készülékek kompaktabbak és olcsóbbak lettek, de egyelőre a normalitás helyett luxus maradtak. Az olcsó eszközök szállítóinak száma és a technikai újítások száma azonban gyorsan nőtt. Az első, a műszerfalba teljesen integrálható példányok közé tartozott a Becker AS 49, amely 1950-től a Mercedes 170 S modellhez opcionálisan rendelhető volt. További mérföldkövek voltak az 1954-es Blaupunkt A53KU automatikus állomáskeresővel vagy a Philips első tranzisztoros autórádiója 1961-ben. Ezzel párhuzamosan a hordozható rádiók az autón kívül is népszerűvé váltak. Néhány gyártó kombinálta a két ötletet, és olyan autórádiókat fejlesztett ki, amelyeket egy fogantyún lehetett hordozni, és az autón kívül lehetett működtetni.

A digitális rádiózás felváltotta földfelszíni elődjét

Míg az első rádiók még az AM-sávban fogták a jeleket, az 1960-as években megjelent az ultrarövidhullám, amely lehetővé tette a jó minőségű hang ("high fidelity"), kisebb zajjal és kétcsatornás sztereó átvitellel. A technológiát 1969-ben vezették be az autókban a Bosch "frankfurti sztereójával". Időközben a digitális műsorszórás felváltotta földfelszíni elődjét. A még jobb hangminőség mellett a DAB-szabvány jobb vételt és szélesebb adókínálatot kínál.

A rádióhallgatás önmagában hamarosan már nem volt elég az autósok számára. Már az 1950-es évek végén megjelentek a piacon a műszerfal alá szerelhető lemezjátszók, de mechanikai ingerlékenységük miatt soha nem tudtak érvényesülni. 1968-ban a Philips bemutatta az első autós kazettalejátszót, amely még göröngyös úton sem akadozott. Egy másik hasznos újítás volt a forgalmi üzenetek automatikus felismerésének bevezetése az ARI-rendszeren keresztül 1974-ben.

100 éves az autórádió

Az 1980-as évek elejétől kezdve a digitális korszak kezdetei már láthatóak voltak. Ebben az időben jöttek divatba a rádiófrekvenciákat digitálisan megjelenítő LCD minikijelzővel ellátott rádiók. A kor nagy újításai közé tartozott a Dolby gomb a zajok elnyomására és a numerikus kóddal történő lopás elleni védelem. Ez utóbbi legalább egy kicsit megnehezítette az akkoriban különösen aktív autórádiótolvajok életét.

Az 1990-es évek elején, amikor még a kazetta volt a vitathatatlanul első számú készülék, az automatikus állomáskeresés vagy a közlekedési bemondások technológiája fejlődött. A kazetta vége azonban már a nyolcvanas évek közepén látszott, amikor az első CD-lejátszók teljesen beépültek az autórádiókba, és CD-váltók csatlakoztak hozzájuk. Az 1990-es évektől kezdve egy másik forradalom a dupla DIN-egységek használata volt, amelyek ekkor már színes navigációs térképeket is megjeleníthettek a kijelzőkön. Ezt követte 1997-ben a már említett DAB rádió, majd 2001-től az első MP3-olvasó technológiával ellátott készülékek.

Multimédiás eszközökké alakított rádiók

A 2000-es években az egykori rádiókból sokoldalú multimédiás készülékeket alakítottak ki nagy érintőképernyőkkel, amelyek rádióvétellel is fel voltak szerelve. USB-csatlakozással, DAB-berendezéssel, érintőképernyővel, DVD-meghajtóval, 30 GB-os merevlemezzel és dinamikus navigációval a korábbi rádió hamarosan digitális mindenessé vált.

A digitális forradalom gyors egymásutánban számos más újítást is hozott, mint például a Bluetooth-kapcsolat, a WLAN hotspot és a hangvezérlés. A 10-es években olyan készülékek jöttek divatba, amelyek végre eltörölték az analóg gombokat, és helyette a gesztusvezérlésre támaszkodtak, valamint lehetővé tették az okostelefonok integrálását is. Ennek a csatlakoztathatóságnak köszönhetően az internet mára az autók állandó kísérőjévé vált, ami rengeteg lehetőséget rejt magában a további technikai fejlesztések számára. Ez magában foglalja a rádióvevő nélkülözését is, mint például a Fiat 500e alapváltozatában. Itt csak egy audiorendszer van, amely csak a csatlakoztatott okostelefonokon keresztül kapja az akusztikus bemenetet, amelyek azonban igény esetén továbbra is továbbítják a rádiót az interneten keresztül.

Cs.A. - Ő.P.