e-autó

Az amerikai Fisker elektromos autókat gyártó vállalat kínai kézben

2014.02.19.

A kínai Wanxiang Group autóipari alkatrész beszállító aukción megvásárolta az amerikai Fisker elektromos autókat gyártó vállalat csődeljárás után megmaradt aktíváit.

A Fisker technológiája 126,2 millió dollár készpénz, 8  millió dollár értékű adósság-átvállalás, illetve részvénycsere,  összesen 149,2 millió dollár ellenében kerül a legnagyobb kínai  autóalkatrész beszállító vállalt birtokába. 

A Wanxiang egy másik aukción tavaly már megvásárolta a Fisker  számára korábban akkumulátorokat szállító A123 Systems vállalatot. 

A Fisker autógyárat 2007-ben Henrik Fisker dán autótervező és a  BMW egyik korábbi menedzsere, Bernhard Koehler alapította. Munkájuk  eredménye egy 100 ezer dolláros plug-in hibrid luxusautó, a Fisker  Karma lett. 

A plug-in hibrid elektromos autók a hatótáv meghosszabbítása  céljából belsőégésű motorral is rendelkeznek. Az autó akkumulátorait  külső energiaforrásból, vagy a beépített benzinmotorral lehet  tölteni. A jármű hajtáslánca elektromos, a benzinmotor csak az  akkumulátorokat töltő generátort hajtja. 

Az autógyár tavaly vált fizetésképtelenné az A123 Systems  csődje, egy befagyasztott állami hitelkeret, valamint a Sandy  hurrikán által a raktárkészletében okozott pusztítás miatt. A Karma  modellből összesen mindössze kétezer példányt értékesítettek. 

A IEA (International Energy Agency) Nemzetközi Energia Ügynökség  prognózisa szerint 2020-ra Kína lesz a világ legnagyobb elektromos  autó piaca. 

Az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla is bizakodó a piaci  kilátásokat illetően: az idén globális eladásainak megduplázására  számít a tavalyi több mint 22 ezerhez képest úgy, hogy forgalmának  30-35 százalékát a kínai piac veszi majd fel. A Tesla tehát mintegy  14 ezer autót tervez Kínában értékesíteni azok borsos, 734 ezer  jüanos (121 ezer dollár) ára ellenére is.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....