légi közlekedés

Az Air China ismét repül Budapestre

2015.03.14.

Újra lesz közvetlen légi összeköttetés május 1-jétől Kína és Magyarország, Peking és Budapest között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Ünnepélyes járatnyitás. Hetente négyszer jöhetnek a kínai turisták

A légi összeköttetést az Air China kínai állami légitársaság biztosítja majd heti négy alkalommal A330-as gépekkel. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a tárgyalásokon Minszk közbeiktatása is szóba került. Ez azt jelenti, hogy Pekingből indulva a gépek Minszkben egy rövid időre megállva érkeznek Budapestre, de visszafelé a járat már nem áll meg Fehéroroszország fővárosában, hanem közvetlenül Pekingbe érkezik.

A miniszter tájékoztatása szerint az Air China Kína állami tulajdonú nemzeti légitársasága, amely egyetlen kínai légitársaságként került fel a világ 500 legértékesebb márkájának listájára, 523 géppel rendelkezik, 326 útvonalat üzemeltet, 2013-ban 15 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, és 78 millió utast szállított. A - logójában főnixmadarat ábrázoló - Air China légitársaság jelenleg 14 közvetlen európai járatot üzemeltet. A miniszter emlékeztetett arra, hogy korábban, 2012 márciusáig volt közvetlen légi összeköttetés Magyarország és Kína között. Ez a Malév leállása után szűnt meg. Beszámolt arról, hogy 2014 júniusa óta folytatott tárgyalásokat a kínai polgári légügyi hatóság képviselőivel egy új légi járat elindításáról.

Tavaly minden idők legmagasabb exportját tudta teljesíteni Magyarország Kína irányába 2,2 milliárd dollár értékben, ami 8 százalékos növekedést jelentett 2013-as évhez képest. 2010 és 2014 között megduplázódott a Magyarországra látogató kínai turisták száma, így tavaly már 90 ezer vendéget fogadhattunk. Ez egy év alatt 20 százalékos növekedést jelent. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....