MNASZ

Autósport Évkönyv 2016: TOP 50 magyar autóversenyző egy kötetben

2016.12.08.

Nem is olyan régen még a legkisebb autóverseny is világra szóló esemény volt bárhol az országban, ma pedig minden hétvégén többet is tartanak, így nem csak a képernyők előtt ülve, hanem a valóságban is mindenki megtalálhatja a számára legnagyobb szórakoztatást nyújtó eseményt. A közvetlen környezetnél távolabb tekintve, a világban pedig tényleg a bőség zavarával kell megküzdeni, hiszen csak világbajnokságból öt is fut párhuzamosan. Ennyi eseményt és ennyi kiemelkedő autóversenyzőt nyomon követni gyakorlatilag lehetetlen, mégis jó néha – akár hetek, hónapok, vagy évek távlatából is – visszatekinteni, mi is történt abban a versenyágban, azon a pályán, azzal a versenyzővel.

Erre ad lehetőséget az Autósport évkönyv 2016, melyben bemutatkozik a TOP 50 magyar autóversenyző, emellett pedig a világ és a hazai autósportok, a legkülönfélébb szakágak legérdekesebb eseményei, leglátványosabb pillanatai, és persze eredményei is megtalálhatók.

„Nagy megtiszteltetés, hogy stabilan az első három helyezett között szerepelhetek a könyvben. Nagyot váltottunk idén, de végigcsináltuk a szezont és ugyan idén nem lettünk bajnokok, de szerintem ez az év is felért egy bajnoki címmel. Felállhattunk a dobogó legfelső fokára is az új csapattal, a Hungaroringen pedig remekül autóztunk. Persze ez csak az út eleje, jövőre újra az Európa-bajnoki cím megszerzése a cél” – mondja Kiss Norbi, kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnk.

Szabó Krisztián (b), Herczig Norbert, Kiss Norbert és Oláh Gyárfás a képen

„Sikerült a tavalyi lendületünket az idei évre is átmenteni, elértük, amit szerettünk volna, sőt túl is szárnyaltuk. Legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy az első 5 futamot megnyerjük és a magyar bajnoki cím sorsa ilyen hamar eldől. Ezt követően már az élményautózásé volt a főszerep, ami nagy szó egy ilyen kemény bajnoki szezonban. Bízom benne, hogy 2018-ra, 2019-re a Rali Európa-bajnokságban indulhatok és felérhetek év végén az abszolút 3. helyre. Boldog vagyok, hogy a TOP 50 pilóta közé bekerülhettem, de látom, még van hova fejlődni a dobogós helyig” – mosolyog Herczig Norbi, magyar rali bajnok.

Azért is fontos ez az év, mert több világbajnoki szériában is egy-egy korszakot lezáró esztendő. A rali vb-n és a Formula–1-ben is új korszak következik, új technikai szabályok lépnek életbe, amik sok tekintetben megváltoztatják a sorozatokat. A visszavonulók miatt is érdekes 2016, hiszen „nyugdíjba” vonuló versenyzők mellett gyárak, csapatok is bejelentették, így, ebben a formában nem folytatják eddigi sporttevékenységüket.

A 2016-os év magyar vonatkozásban is kiemelkedőnek számít, hiszen ha világbajnokként – még – nem, de Európa-bajnokként ismét járt a díj hazai versenyzőnek, ráadásul egy újabb szakágban. Az Évkönyv központjában az az 50 legjobb magyar versenyző áll, akikre méltán lehetünk büszkék kiemelkedő teljesítményük miatt. Helyet kapott többek között a toplistában Michelisz Norbert, Kiss Norbert, Herczig Norbert, Szabó Krisztián és Kancsár Ferenc is.

„Nagyon hullámzó szezont zártam, egyik versenyen a csúcson voltam, a másikon lent a mélyben. Felkészülten vágtam neki az Európa-bajnokságnak, de jöttek az akadályok. Hol vezettem a bajnokságot, hol pedig úgy tűnt, hogy lecsúszok a bajnoki címről. Végül 1 pont előnnyel sikerült megszereznem a győzelmet, így a jövő évi célom a címem megvédése lesz. Büszke vagyok arra, hogy a második helyen ott szerepelhetek én is a kiemelt pilóták listáján. Eddig inkább csak nemzetközi szinten állítottak fel ilyen rangsort, örülök, hogy már a magyar versenyzőkről is egyre többet írnak. Kíváncsi lennék arra, hogy Európában hazánk hanyadik helyen áll az autósportban elért eredmények alapján a népesség függvényében. Úgy érzem, előkelő helyen végezne Magyarország” – teszi hozzá Szabó Krisztián, Rallycross Európa-bajnok. Róluk szól ez az évkönyv és természetesen még sok minden másról, hiszen nem csak a top-kategóriák, hanem az utánpótlás, vagy kvázi hobby bajnokságok kereteiben is rengeteg izgalmas, látványos és szórakoztató verseny volt 2016-ban a határon belül, és azon kívül is.

„Büszkeségmámorban úszok, ha kinyitom ezt a könyvet, hiszen öröm látni, hogy a magyar nemzetben ennyi tehetséges autóversenyző van. Boldog vagyok, hogy függetlenül attól, hogy ki melyik bajnokságban, melyik országban szerepel, egy olyan listát tarthatunk a kezünkben, amire már ránézni is öröm. Lassan a Norbiknak már egy külön kategóriát kell nyitni, az igazi kihívás az lesz, ha valaki le tud győzni egy Norbit. Kimondhatjuk, hogy erősek vagyunk az autósportok területén, mind a versenyzőket, pályákat, sportpolitikát nézve. Ezt bizonyítják az Európa-bajnoki címek is. Célunk, hogy nemzetközivé tegyük a magyar bajnokságot és hazánkba hozzuk a Ralicross Európa-vagy Világbajnokságot” – mondja Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

"Lassan a Norbiknak már egy külön kategóriát kell nyitni, az igazi kihívás az lesz, ha valaki le tud győzni egy Norbit" - bár Michelisz Norbert hiányzik a képről, de Oláh Gyárfás kijelentése ettől még igaz!

„Valójában az Autósport Évkönyv 2016. két kötet egyben, egyrészt a TOP50 nemzetközi és magyar autóversenyzőt mutatja be, másrészt a 2016-os év legkiemelkedőbb eseményeit foglalja össze több mint 200 oldalon keresztül. A listát nagyon nehéz volt összeállítani, mindenki írt egy saját rangsort, majd ezt ötvöztük, így született meg objektív szempontok alapján a végeredmény. A könyv még csak a kitűzött cél első szintje, de talán már ezzel a kötettel sikerült egy átfogó képet adnunk az olvasóknak a magyar és nemzetközi autósport világáról. Ezt a jövőben szeretnénk fokozni és még több sorozatról, szériáról beszámolni hazánkból és a nagyvilág eseményeiből. Az Autósport Évkönyv mellett az F1 eseményeit összefoglaló Száguldás és cirkusz c. kötet is hamarosan megvásárolható, mely immáron 4. alkalommal jelenik meg és a könyv előszavát Felipe Massa írta.” – zárja a könyv szerkesztője, Bethlen Tamás.

Az Autósport évkönyv 2016 tartalmából:

  • A Formula-1-es szezon történései
  • Nemzetközi szériák, többek között WTCC, WEC, WRC, Formula-E, ralikrossz-világbajnokság, kamion Európa-bajnokság
  • Hazai bajnokságok, többek között rali-ob, autós gyorsasági, ralikrossz, tereprali, gokart
  • A legjobb 50 nemzetközi és magyar versenyző ranglistája
  • In memoriam: Az autósport 2016-os halottjai

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.09.17
Visszatért pénteken a Földre a kínai űrállomás előkészítésén dolgozó három kínai űrhajós, aki három....
2021.09.17
Moszkva polgármestere azt javasolta, hogy kobozzák el a hatóságok a módosított hangfogójú,....
2021.09.17
Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták Egyházaskozár és Bikal között. ..
2021.09.17
A legnépszerűbb európai Lexus-ként ismert, és szegmense egyik legkelendőbb modelljének számító UX....
2021.09.17
A helyszínelés idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt, kerülni a....
2021.09.17
Romániában 16 százalékkal nőtt a járműgyártás az első nyolc hónapban a tavalyi azonos időszakhoz....
2021.09.17
- Forgalomkorlátozás lesz a 10-es főút Pilisvörösvári szakaszán burkolatfelújítás miatt szeptember....
2021.09.17
A járvány miatti kényszerszünet után ismét elindul a fiatal vezetőket továbbképző Ford-tréning. Az....
2021.09.17
Bármit építünk, fontos, hogy ismerjük a leendő felhasználó jellemzőit és igényeit. Így tett az a....
2021.09.17
Túlsúlyos karavánt intettek ki a forgalomból a Pest megyei rendőrök. ..