konferencia

Autonóm járművek:Az ajtóban kopogtat a változás

2020.12.03.

Rekordszámú elődás, nemzetközi szinten is értékes kutatási eredmények hangzottak el az autonóm járművekről (intelligens közlekedési rendszerekről) tartott kétnapos online konferencián, amelynek tématerületei túlmutattak a járműipar szűken vett kérdésein, s a fenntarthatóság felé irányították a figyelmet. 

A Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja, valamint a Közúti és Vasúti Járművek Tanszéke nyolcadik alkalommal szervezte meg a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Felsőoktatási Társadalmi és Gazdasági Együttműködések Konferenciasorozatot. A rendezvényt – gyorsan és rugalmasan reagálva a járványügyi intézkedésekhez – online bonyolították le a napokban a győri szervezők. Az idei év témája az Autonóm járművek – Intelligens közlekedési rendszerek a fenntarthatóságért.

Amint azt prof. dr. Lakatos Istvántól, a konferencia elnökétől, az egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánhelyettesétől megtudtuk, a konferencia rekordszámú előadást tartalmazott. „Két nap alatt hét szekcióban negyvennégy bemutatót hallgathattak meg az érdeklődők magyar és angol nyelven. A konferencián az autonóm járművek fejlesztései mellett közlekedési rendszerekről és releváns gazdasági témákról szóló előadások alkották a programot” – ismertette a részleteket. 

Dr. Szauter Ferenc, a Járműipari Kutatóközpont központvezetője értékelőjében kiemelte, hogy a konferencián elhangzott szakmai előadások nemzetközi szinten is értéket képviselnek. Utalt a projektek folytatására is, hiszen meglátása szerint a szakmai témák olyan eredményeket hoztak, amelyek az ipar képviselői számára szintén hasznosak. 

Prof. dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora köszöntőjében fontosnak tartotta elmondani, hogy a győri egyetemen megvalósuló kutatások, illetve a konferencia előadásai túlmutatnak a járműipar szűken vett kérdésein, s a fenntarthatóság felé irányítják a figyelmet, amely ma minden korábbinál fontosabb. „Szerencsésnek tartjuk magunkat, mert a Széchenyi István Egyetem szakmai és infrastrukturális felkészültségével jól illeszkedik ehhez az ügyhöz: meghatározó hagyományaira építő, mégis innovatív és biztos lábakon álló hátteret biztosít a kutatásokhoz, és teret nyit az ipart kiszolgáló szolgáltatásoknak is” – említette.

Aktuális kérdések, a jövő kutatási irányai

A sok érdekes előadás között Kőrös Péter, a Széchenyi István Egyetem kutatómérnöke az energiatakarékos Shell Eco-marathon járművel kapcsolatos kutatásokról és mérési eredményekről számolt be az érdeklődőknek. „A kapott eredmények alapján elkezdődik az a szimulációs munka, amellyel egy új, ismeretlen versenypályán is energiaminimumot biztosító vezetési ciklust tudunk meghatározni és alkalmazni. Ez azért fontos, mert egy jó jármű is csak akkor lesz igazán hatékony, ha mindig optimális munkapontsorozatban üzemeltetjük – természetesen a jármű és a versenypálya minden adatát ismerve” – utalt az előttük álló feladatokra a szakember. 

Krecht Rudolf, a Széchenyi István Egyetem kutatómérnöke a konferencián bemutatta az autonóm funkciók megvalósítására alkalmas tesztjármű számítógépes szimulációját. Az eredményekről szólva elmondta: a szimulált jármű szenzoros és aktuátoros szempontból megfelel a Járműipari Kutatóközpont által is fejlesztett  Nissan Leaf járműnek. Az ismertetett szimuláció révén lehetővé válik bizonyos kültéri tesztek gyorsabb végrehajtása, lehetőség adódik az időjárási és forgalmi viszonyok megválasztására. 

„Nagy teljesítményű, alacsony feszültségű motormeghajtó inverter fejlesztése” címmel Szeli Zoltán tartott érdekes beszámolót, amelyben egy próbapadi alkalmazási célnak megfelelő, alacsony feszültségű, 20 kilowatt teljesítményű inverter hardveres fejlesztését mutatta be.

„Napjaink legelterjedtebb járműben használatos villamos motor típusai az aszinkron, az állandó mágneses kefe nélküli DC (BLDC) és az állandó mágneses szinkron (PMS) motorok. Ezen típusú motorok meghajtására három fázisú feszültség invertereket használunk. A piacon számos teljesítményszintű, különféle kivitelű és technológiai megoldást használó inverter elérhető. A közös probléma ezekben az eszközökben, hogy a vezérlő szoftver fekete doboznak tekinthető, annak működése nem nyitott a felhasználó számára, az elérhető funkcionalitás korlátozott. A próbapadi alkalmazás esetében indokolt egy szabadon paraméterezhető, az egyedi igények kielégítésére alkalmas vezérlő tervezése” – hangzott el a kutató legfontosabb gondolata.

A konferencia sokszínűségét mutatja, hogy dr. Tóth Árpád projektmenedzser a járműipar gazdasági kérdései témakörben tartott előadást, amelyben kifejtette, hogy a fenntarthatósági és a pénzügyi beszámolók harmonizálása és összekapcsolása az autóipari társaságok számára kimondottan érdekes és aktuális. 

„Nemzetközi jogalkotói szinten 2019-ben került előtérbe ennek a kérdésnek a kezelése, amelynek rendezésére – tekintettel a probléma összetettségére – csak 2020 második félévében jelentek meg javaslatok. Erre a kérdéskörre vonatkozóan a globálisan meghatározó és az Európai Unióban székhellyel rendelkező autóipari társaságokat fókuszba állítva végeztünk a Járműipari Kutatóközpontban célzott vizsgálatot, amelynek eredményeként a más iparágakban globálisan feltárt harmonizálási problémákat itt is sikerült azonosítani. Ezen felül az autóiparban meghatározó Uniós szén-dioxid-kvótaszabályozáshoz kapcsolódó, meghatározó pénzügyi kötelezettségeket is találtunk, amelyek mind a pénzügyi, mind a fenntarthatósági beszámolóban történő bemutatása előrelépést jelenthet a probléma megoldásában” – fogalmazott dr. Tóth Árpád. 

Széchenyi István Egyetem/ Czeiner-Szücs Anita, Fotók: Májer Csaba József

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....