pápamobil

Apostolok lova és dízel Dacia után itt az elektromos pápamobil

2023.04.26.

Egyre biztonságosabb és zöldebb a vatikáni autóflotta.

A pápamobilok előtt apostolok lován, majd hintón közlekedtek az egyházfők, hosszú volt az út az elsőig autóig, évszázadokon át a négylábúak domináltak: egy XIII. századi freskón I. Szilveszter fehér lovon vonult be Rómába, a XIX. században már kétfogatú díszhintókon közlekedtek a pápák.

Több mint negyedszázados volt az automobil, amikor bebocsátást nyert a Vatikánba. Emilio Zanzi életrajzíró szerint: „X. Pius nem szerette az automobilokat. A vidéki származású öregember nem ült pöfögő járművekbe, pedig garázsa tele volt szép kocsikkal.”

Monsignore Farlen, New York püspöke 1909-ben egy Italával ajándékozta meg X. Piust, aki állítólag sohasem használta, pedig az autó megbízhatóságára jellemző, hogy két évvel korábban megnyertet a Peking-Párizs maratoni versenyt.

XI. Pius már rendszeresen autóval közlekedett, sőt, többször vezette az 1922-ben ajándékba kapott Fiat Bianchi Tipo 15-öst, mely akkoriban olasz diplomáciai rendszámot viselt. 1929-ben, a Vatikán önálló államként történt elismerésekor a fekete betűs olasz rendszámtáblák helyett piros betűseket kaptak a klérus autói. A Fiat után 1926-os Bianchi, 1929-es Isotta-Fraschini, majd Le Baron karosszériás Graham-Paige került a pápai járműparkba: utóbbit XII. Pius kedvence volt. A következő hivatali autó, a Citroen Lictoria 6-os 1930. június 30-án állt szolgálatba.

A Pápai Állam járműparkja többnyire adományautókból állt. Gianni Agnelli saját cégének termékeivel, többek között Fiat N 525-össel ajándékozta meg a vatikáni garázst. Leone Castelli építész egyedi különlegességet tervezett XI. Pius pápának: a kocsi ajtajával automatikusan nyíló tető megkönnyítette a beszállást. Sokáig ezt használta XII. Pius is, akit aztán Cadillac szállított a Castel Gondolfo-i nyári rezidenciára. A következő amerikai modellre, az 1954-es Chevrolet Impala alvázára az olasz Ghia épített egyedi karosszériát.

A vatikáni flottában szolgált páncélozott 2300-as Fiat, majd Mercedes 300 Landaulet kapta az SCV 1-es rendszámot. A következő Mercedest, a VI. Pál pápa által használt 1965-ös évjáratú 6,24 méteres 600-as jelenleg a stuttgarti gyár gyűjteményében látható. A Mercedes több mint kilencven éve állt vatikáni szolgálatba, az első pápamobilt, a Nürburg 460 Pullman Saloon-t XI. Pius használta 1930-tól.

Az 1980-as években II. János Pál pápa G-osztályú terepjárón jelent meg, a 2002-es ML is múzeumba került.

Az autóknál az ártatlanságot jelentő fehér, pontosabban a vaticanmystic szín, vagy az örökkévalóságot jelképező fekete szín uralkodott. Magánutazásain II. János Pál pápa fekete Mercedesen, ünnepi alkalmakkor és külföldi látogatásaikor többnyire fehér Land Rover Defendert vagy Mercedes G-t használt.

A Vatikán járműparkjában és a pápa külföldi útjain szolgált 525iX BMW, Fiat Campagnola, Panda, Cinquecento, Chevrolet Blazer, Toyota Land Cruiser, Volvo, Hyundai, Mitsubishi, Kubában Peugeot CC is.

1982-es szicíliai látogatásakor II. János Pál még nyitott Land Roverben utazott, ám a római merénylet után a terepjáróra golyóálló kabinokat építettek: az SCV 7-es rendszámú Mercedes G modell magassága három méter volt.

II. János Pál lengyelországi látogatásakor Star teherautón, nyitott Fiat 130-asban és Polski Fiat 125-ösben, Spanyolországban Seat Ibizában, Argentínában Cadillac kabrioletben, Magyarországon üvegtetős Land Rover Defenderen utazott.

1999-ben Lancia Jubileóval bővült a vatikáni flotta, az olasz luxus-limuzint korábban Dialogosként mutatták be, majd Thesis néven forgalmazták. A Lancia pápamobil biztonságát golyóálló üvegezés, oldalsó/alsó páncélzat, valamint hermetikusan zárható kabin növelte, az oxigénpalackokat és a tartalékakkumulátorokat a csomagtérbe építették.

Az SCV 1 rendszámú pápamobil mérete olykor gondot is okozott a biztonságiaknak és a sofőrnek: Benedek pápa 2009-es jeruzsálemi látogatásakor, a Szent Sír bazilikához vezető úton a szűk utcák alaposan megnehezítették a pápamobil vezetőjének munkáját.

A vatikáni járműpark több elektromos autóval gyarapodott: az elsőt, egy Kangoot a Renault-Nissan konszern vezetője, az azóta már száműzetésbe vonult Carlos Ghosn adta át a pápának Castel Gandolfóban. A fehér Renault második oldalajtajai szárnyszerűen nyílnak, és golyóálló üvegezésűek, 75 kilowatt teljesítményű villanymotorjával egy feltöltéssel a Kangoo 160 kilométeres útra képes. Az EV Kangoo kék színű változata a csendőrség szolgálatába állt.

Az NWG olasz autógyár által adományozott villanyautót a vatikáni sajtóiroda használja, és a vatikáni flottában szolgált elektromos BMW i3-as is.

Ferenc pápa nemcsak beszél a luxus és fényűzés ellen, hanem személyes példával is szolgált: beiktatása után időszakban hét évesnél öregebb Ford Focusszal ment a Vatikánból a Castel Gandolfo-i nyári rezidenciára meglátogatni elődjét, XVI. Benedeket, aki ezekre az utakra BMW X5-öst vagy Mercedest használt.

Brazíliában Ferenc pápa a repülőtérről egy Fiat Idea jobb hátsó ülésén, nyitott ablakba kikönyökölve, az USA-ban Fiat 500 L modellben utazott és leginkább csak különleges eseményeken használt Mercedes pápamobilt, abból sem a teljesen zárt ML modellt, melynek golyóálló üvegkabinjába mobil trónust építettek, hanem a jóval régebbi nyitott G terepjáró, melynek magasított átlátszó teteje inkább csak esernyőként szolgál.

A jezsuita szerzetesből lett bíboros, majd egyházfő már első megszólalásával meglepte híveit, amikor megválasztása után a Szent Péter téren a hagyományos „Dicsértessék Jézus Krisztus!” helyett úgy köszönt, hogy „Jó estét!” Az olasz származású argentin bíborost, Jorge Mario Bergoglio-t 2013. tavaszán választották pápává a visszavonult XVI. Benedek utódjaként. A változás azonnal megfigyelhető volt: Ferenc pápa júliusban megáldotta a Vatikánban összegyűlt Harley-Davidson motorosokat, akik a márka 110 éves születésnapját ünnepelték.

Beiktatása után nem foglalta el a pápai lakosztályt és nem használt luxuskocsikat. „Nagyon nem érzem jól magam, amikor egy papot vagy nővért a legújabb divat szerinti autóban látok. Az autó jó szolgálatot tesz a munkában, de kérem, gondoljanak az éhező gyerekekre is, legyenek alázatosabbak és válasszanak valami szerényebbet!”

Ferenc pápa 2019-es novemberben vette át a Vatikánban a Dacia prototípusokat tervező és a román Romturingia karosszériaműhely által készített fehér, 4x4-es Dustert, melyet 115 lóerős dízelmotor hajtott. A terepjáró levehető üveg felépítményt kapott, a könnyebb beszállás érdekében a Duster hasmagasságát harminc milliméterrel csökkentették.

A Róma közepén fekvő Vatikán állam ezer személyautót és teherkocsit használ. A Stato della Cita del Vaticano első rendszámát, vagyis az SCV 1-es a mindenkori pápai autó kapja, most éppen egy különlegesen modell viseli.

Ferenc pápa közismerten elkötelezett híve a globális környezetvédelemnek, így a világ legzöldebb, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás és elektromos hajtású Mirai nevű modellt használ. A hivatalos szöveg szerint „Őszentsége Ferenc pápa a Japán Katolikus Püspöki Konferenciától kapta ajándékba azt a hidrogénhajtású Toyota Mirai modellt, amit kifejezetten az ő mobilitási igényeinek megfelelően alakítottak át.”

A vatikáni rezidencián rendezett átadó ceremónián jelen volt a Japán Katolikus Püspöki Konferenciát képviselő Domenico Makoto Wada tiszteletes és Seiji Okada, az Apostoli Szentszék japán nagykövete és több Toyota vezető.

A Mirai pápamobil 5,1 méter hosszú és 2,7 méter magas, így a pápa állva utazhat a járműben, és az emberek jól láthatják őt. A Mirai modell – amelynek neve japánul jövőt jelent – az első sorozatgyártású hidrogénhajtású szedán, mely valóban nulla károsanyag-kibocsátású. Az autóban hidrogén üzemanyagcellás rendszer termeli az elektromos áramot a villanymotornak, hatótávolsága 500 kilométer, és működésének egyetlen mellékterméke víz.

Ferenc pápa kifejezetten érdeklődik a globális környezetvédelem iránt, és ezzel kapcsolatos gondolatait már 2015-ben megosztotta a ‘Laudati si’ című enciklikában: Meggyőződésünk szerint meg kell óvnunk Földünket, a minket körülvevő világot, és életmódunk átalakításával megmenthetjük közös otthonunkat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....