ámokfutás

Ámokfutó Szolnokon: cikázott, ütközött, elhajtott – sérült is volt

2020.11.30.

A megalapozott gyanú szerint a sofőr balesetet okozott Szolnokon, azonban megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott – írta a police.hu

Ismeretlen személy közlekedett gépjárművel Szolnokon, a Várkonyi téri körforgalom belső sávjában a Szolnok Ispán körút irányába 2020. november 28-án a délelőtti órákban. A sofőr haladása során szabálytalanul váltott sávot és a külső forgalmi sávban nekiütközött egy otthaladó személygépkocsinak. A jármű az ütközés következtében irányíthatatlanná vált, felhaladt a járdaszigetre, majd egy közúti jelzőtáblának és egy belső sávban közlekedő Suzuki Alto típusú gépkocsi bal oldalának ütközött. A balesetet okozó gépjármű vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A baleset következtében a Suzuki sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az egyenruhások adatgyűjtést követően azonosították és a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 36 éves szolnoki lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett.

A Szolnoki Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt folytat eljárást.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....