Alfa Romeo találkozó

AlfaCity 2015 - Közel ezer Alfa Romeo gyűlt össze a görög faluban

2015.07.15.

Az Alfa Amore történetének második legnagyobb találkozója volt AlfaCity15 Balatonfüreden. Új Alfa nélkül, egy csak jövőre megjelenő típusra várva gyűlt össze majdnem annyi alfás, mint legutoljára 2010-ben, a Monostori Erődben, amikor bemutattuk a Giuliettát.

Az Alfa Amore tagjai már tavasztól AlfaCity-t várják, egyre több komment és Facebook-poszt szól arról, ki hogyan készül AlfaCityre. Idén kicsit nehéz volt kitalálni, mennyien érkeztek majd, hiszen az Amorén mindössze 266-an jelentkeztetek, de a rendezvény weboldalán 331-en megvásároltátok elővételben a jegyeteket. A Facebookon viszont több mint 1600-an jelentkeztek az eseményre, így nem igazán tudtuk szervezőként, hogy melyik adatra támaszkodjunk. Úgy indultunk neki, hogy a tavalyi nagyságrendre számíthatunk, amikor több mint 800 Alfa Romeo érkezett AlfaCitybe. Aztán valamikor kora délután, amikor már közeledtünk a 900-hoz, tudtuk, hogy ez ismét rekord lesz!

Idén új módszert vezettünk be az Alfa Romeók megszámolására: a beléptetőkapunál sorszámozott matricát ragasztottunk a szélvédőkre. Délután 5 órakor adtuk ki az utolsó sorszámot, a 915-öst, onnantól nem számoltuk tovább. Programjaink hivatalosan délben kezdődtek, amikor Világi Péter, a műsorvezetőnk köszöntötte az alfásokat, majd körbekalauzolta őket a kiállítóink standjain.

AlfaCity idén új kiállítókat is fogadott. Azt gondoltuk, hogy az olasz motorok nem lesznek idegenek senkinek, és talán valaki pont itt kap majd kedvet a robogózáshoz, vagy a motorozáshoz. A Piaggio-csoport standján bemutatkozott a Vespa, az Aprilia és a Moto-Guzzi, mellettük pedig a Ducati hazai márkaképviselete mutatta be kínálatát. A Piaggio jóvoltából egész nap egy Ave AlfaCity-tuktuk ingyenesen vitte körbe a vendégeket a rendezvény területén.

Bár Marco Fazio, az Alfa Romeo klubéeltért felelős managere idén egyéb munkái miatt nem tudott eljönni, azért nem maradtunk olaszok nélkül: a padovai Registro Alfasud egy első generációs Alfasud Sprinttel, egy 33 Sportwagonnal, valamint a tavalyról jól ismert állami rendőrségi 156-os Alfával vonult fel. Érkezett viszont egy másik olasz klub is: a Stile Alfa Romeo Rómából, illetve Triesztból két Alfa 75-össel képviselte magát a rendezvényen. De tiszteletüket tették alfások Bulgáriából, Romániából, Szerbiából, Horvátországból és Szlovákiából is.

Olasz autós ünnepkként a motorok mellett az autók terén is igyekeztünk nyitni: a Maserati Wallis egy Ghiblit és egy Granturismot hozott el, de a márka rajongói régebbi Quattroportékkal, Ghiblikkel, Biturbókkal is megjelentek. Nem volt hiány Ferrariból sem: egy Mondial kabrió, valamint egy California is megfordult AlfaCity főterén. Mellettük nem hiányozhattak a Lanciák sem: a deltások szép számban, öten is képviseltették magukat.

A tavalyi hibából tanulva idén sokkal szigorúbban vettük a programfüzetek, és ezzel a tombolaszelvény osztását. Az eredményhirdetésen furcsa tapasztalat volt, hogy az elővételesek közül sokkal többen elmentek már, mint a tombolások közül, bár a kettőnek van közös halmaza. Pedig ekkor került sor AlfaCity egyik legmeghatóbb pillanatára: egyik tagunk, a szombathelyi Sóskúti Andris (Blade159) több száz alfás előtt a színpadon kérte meg barátnője kezét! Evelin természetesen igent mondott! Az Alfa Amore itt is gratulál Nektek! :)

És most pár szó a jövőről. Tudjuk, hogy sokan vagyunk. Tudjuk, hogy a hely korlátozott. Tudjuk, hogy ebből voltak idén gondok. A lehetőségekhez képest igyekeztünk megoldani a helyzetet. Ha valamin, akkor jövőre ezen mindenképpen javítunk, hogy méltóképpen tudjuk ünnepelni a Giuliát, amelynek hazai bemutatója reményeink szerint AlfaCityben lesz majd, 2016 nyarán. Várunk Titeket jövőre is!

Ide kattintva fotógaléria nyílik!

Forrás: alfaamore.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....
2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....
2025.12.23
Rosta Gergely, az Opel magyarországi igazgatója ünnepélyes keretek között adta át az ötszázadik....
2025.12.23
A leállósávban állt meg a rendőr és a tűzoltó, amikor letarolta őket a kisbusz. ..
2025.12.23
A Škoda Auto az év eleje óta már 100 000 darab tisztán elektromos Elroq kompakt SUV-ját gyártotta....