A szerelmet nem találod meg a tökéletesben, nem attól ébred benned az érzés, mert az univerzálisan hibátlant pillantod meg. Az érzés belőled jön és ez által lesz az, amit látsz, a számodra legtökéletesebb és leggyönyörűbb. Ha nem szereted, számodra biztos nem fogja ezt adni, akkor nem a Tiéd, engedd el. Szerintem az Alfa ilyen. Hiába mondanám, hogy nézd milyen csodálatos, ha nem érzed. Ezt az autót is biztosan lehet objektíven értékelni, de az olasz dolgok nem erről szólnak. Kell mellé az érzés, mert anélkül a Giulia is csak egy agyonmotorizált üres tárgy. Sok lóerő a semmiért. De ez nem így van, mert a pezsgés, hogy élményt kapsz és nem csak haladást, teszi mássá a többihez képest. Nem magyarázhatom a szerelmet annak, aki még sosem érezte. Így a mostani cikkem sem tud mindenkihez szólni.

 A Giulia nagyon sokat váratott magára, hiszen a 2011-ben kifutott 159-es utódjaként, csupán 2016-ban mutatkozott be. Mindenki nagy örömére így ismét lett középkategóriás járműve az Alfa-nak. További különlegessége, hogy a meghajtás szempontjából még korábbi gyökerekhez nyúltak vissza a fejlesztők, hiszen a legendás elődhöz, az Alfa 75-höz hasonlóan, a Giulia is hátsókerék meghajtást kapott. Ez utóbbi pedig különösen fontos körülmény a QV változat esetében. A QV jelzést mindig a csúcsváltozatot jelöli, ez esetben a 2,9 literes V6 biturbó 510 lóerős, 600 Nm nyomatékkal rendelkező és megannyi különleges kiegészítővel ellátott változatot. Te jó Isten – és mivel az Alfa híresen keresztény autó, ezért ennek itt mélyebb értelme kell, hogy legyen – 510 lóerő tisztán a hátsó kerekeken! Aki nézegette már az Alfa logót, tudja, hogy rajta egy kígyó éppen felfal egy eretneket. Hát így fal fel ez a gépezet minden vezetni nem tudót ezzel a teljesítménnyel. Szóval vigyázat, ez nem kezdőknek való pálya! Nem elég az, hogy pénz van a bankszámlán, ez nem a hagyományos értelemben vett utcai furika, amivel csak úgy el lehet pötyögni. Remélem nem ijesztettem el senkit, bár ha jól belegondolok nem baj, ha így tettem. Ez a kocsi ugyanis brutális és a szó nemcsak jó értelmében véve. 

Muszáj egyszerűen a teljesítménnyel kezdeni, anélkül, hogy a formai részekről alaposabban írnék, pedig az sem általános. A Giulia QV tényleg rettenetes vadállat. A motorblokk fejlesztése közös alapokon nyugszik a V8 Ferrari motorral. Annak közvetlen vérrokona 6 hengerrel, így ne lepődjünk meg, hogy honnan is jön ez a borzalmas mennyiségű lóerő.

A sok lóerő egy dolog, de ez csak egyik pillére annak, amitől egy autó gyors lesz (persze igazán fontos része), de kell ide még más is. Azaz egészen pontosan nem kell. Ez pedig az autó tömege. A Giulia mindössze 1655 kg, ami azt jelenti, hogy meglehetősen könnyű, mindössze 3kg jut egy lóerőre.

Szükséges még az érzéshez a hang (mint a gyönyörű nőnél is, aki búgó erotikus hangon súgja lágyan a füledbe, hogy szeret). Hát az Alfa Giulia hangja pontosan ilyen, erről pedig nem más, mint az Akrapovic gondoskodott.

Nem baj, ha a motor nyomatékát sem egy gagyi váltja. Így ehhez az olaszok szintén a legjobbhoz fordultak. A német ZF 8 sebességes automatáját kapta az autó. Természetesen a kormány mögött ott találjuk – mondjuk keresni biztos nem kell, akkora méretűek - az alumínium füleket, hogy kézzel is le tudjuk ezt a + és - táncot vezényelni. Nem kell mindig, így ebben az esetben különösen nem, teljesen a gépekre hagyatkozni.

És természetesen ott van még egy elképesztően jó futómű, amelyet a kezelőszervek segítségével olyan keménnyé tudunk tenni, hogy néhány sportkocsi is megirigyelné.

Az eredmény? Hát az eredmény az, hogy olyat fogunk érezni, mint a legvadabb szeretkezésünk közben. Versenyzők leszünk. Nem egy utcai autót hajtunk a QV-vel, hanem egy versenygépet. Fel fog állni a szőr a hátunkon (ha nincsen, akkor is), és Isten nevét bizony többször a szánkra fogjuk venni. Ha beletaposunk a gázba olyan gyorsulási érzésünk lesz, amit kevés autó tud megadni. Látni fogjuk ahogyan az út jobb és baloldalon elhomályosul és csővé szűkül a táj. A motor hangja csodálatos. A kormányt erősen markoljuk és a fogáspontnál elhelyezett hasított bőrfelület jó szolgálatot fog tenni, mert garantáltan nedves lesz a tenyerünk. Csodálatos, lélegzetelállító érzés. És újra és újra ezt akarjuk. Hát ezért gondolom azt, hogy Isteni csoda. Mert az olaszok ezt nagyon tudják. Sokkal jobban, mint a németek, vagy a japánok és teljesen másképpen, mint az amerikaiak. Jobban, mert az érzelmeink is 100%-ig bevonódnak ebbe. Nem csak a technikát csodáljuk benne, hanem az egész egységet. Amiben van vér! 

De nagyon kell vigyázni, mert a Giulia nem az a fajta paripa, ami be lett törve. Dobálja magát kegyetlenül. A hátsókerék hajtás nem egy olyan dolog, amit el lehet lazázni. Figyelni kell, mert 510 lóerő az nem játék. Csodás dolog, fantasztikus érzés, amikor maximális teljesítmény hátulról tol minket, de csúszós úton, vagy nem megfelelő körülmények között könnyen ott lehet a baj.

Elvitt a lendület és nem beszéltem a megjelenésről. Pedig ez is olyan, mint a QV motorja. Egyszerűen gyönyörű. Szedán formát nem nagyon lehet kihozni szebbre. A keskeny kihúzott lámpatestek, a jellegzetes és klasszikus hűtőrács, a QV széles légbeömlői, mind-mind külön szemcsapdák. Igényes a sárvédő légbeömlője, pont annyira sportos, amennyire szükséges és egyben elegáns is maradt, mint az autó egésze. A felni is mondhatjuk, hogy egy mestermű. Senki nem csinál hasonlót sem. Természetesen az elengedhetetlen fehér háromszögben tündöklő zöld lóhere, azaz a QV logó is helyet kapott az autó oldalán. 

Az autó hátsó lökhárítója pedig tejesen egyedi. Itt már nem fogták vissza magukat a tervezők annak jelzésére, hogy egy sportkocsit látunk. 4 hatalmas kidörgő, amely a termetes diffúzor két szélén kapott helyet.

A belső tér hasonlóan, mint a külső, mesterire sikerült. Arányos, sportos és elegáns. Külön-külön minden részletre aprólékosan odafigyeltek, hogy a teljes hangulatot hozza. Nem szabad elfelejteni, hogy pont a nagy digitalizációs robbanás előtt tervezték az autót, így bizonyos elemek nem feltétlenül olyanok, mint ami mostanában a legtrendibb (például a nagy digitális műszerfal). De a Giulia esetében ez egyáltalán nem hiányzott. Arányos és igényes az autó. Nincs elrontva azzal, hogy krómozott műanyagokat használtak volna valódi fém helyett. Ilyen például a fentebb említett alumínium váltófül is. Ha az autó árát nézzük, biztos lehetett volna tovább javítani néhány műanyag minőségén, de összességében kiváló volt az összhatás.

A minden extrával felszerelt tesztautónk 32 milliós listaára ugyan nem kevés, de ha a lóerők számát, az egyediséget és az élményt nézzük, akkor nem érzem elrugaszkodottnak az árazást. Német presztízs márkák ceruzája jobban elszalad ebben a szegmensben. Csodás élmény volt az Alfa Romeot vezetni. Sokat vártunk rá, hogy ez az álom teljesüljön. A QV vezetése után, számomra egyértelmű, mint ahogyan a címben is írtam, az Alfa örök.

Forrás: Motorhang.hu