autósport

Africa Race - A dobogó a cél a Szalay, Bunkoczi páros számára

2016.12.27.

- Jól sikerült a felkészülés Szalay Balázs és Bunkoczi László számára, ezért a kettős a dobogót célozza meg a klasszikus Dakar-útvonalon haladó januári Africa Race nemzetközi tereprali-versenyen.

- Nagyon erős az új motor, pedig nyolcszáz köbcentivel kisebb, mint tavaly, de így is legalább ugyanazt a teljesítményt tudja - jelentette ki Szalay Balázs kedd délelőtt a Hősök terén megtartott magyarországi ünnepélyes rajtnál. Az Opel Mokka pilótájának elmondása szerint nagyon jól tudják, mi vár rájuk, hiszen huszonkettededszer vesznek részt sivatagi ralin, ebből negyedszer az Africa Race-en.


Bunkoczi László saját bevallása szerint idén ugyanazt a teljesítményt tudta elérni a fizikai teszten, mint tavaly, de mivel közben egy évvel idősebb lett, ezért ezt nem tartja rossz eredménynek. - Megérdemelnénk, hogy odaérjünk a dobogóra - fogalmazott a navigátor, aki annak örül, hogy ezúttal ismét ott lesz a mezőnyben a csapat versenykamionja is, melyet Darázsi Zsolt vezet majd, és Szalai Norbert lesz a navigátora.


- Nagyon erős lesz így a csapatunk. Darázsi Zsoltékkal tizenharmadik vagy tizennegyedik éve járjuk együtt a világot, versenyzünk együtt, rájuk fért már, hogy újra velünk indulhassanak - jegyezte meg Bunkoczi László. A Szalay, Bunkoczi duó az afrikai sivatagi viadalon 2014-ben a 18., idén a 13. helyen végzett, tavaly pedig kiesett. A MAN-kamiont vezető Darázsi Zsolt elárulta: legutóbb Dél-Amerikában állt rajthoz, majd három évet kihagyott, és a mostani Africa Race nagyjából a tizedik versenye lesz.


Az eddigi legjobb eredménye még a Dakaron egy szakasz negyedik pozíció, összetettben pedig egy 16. hely volt. - Már régóta szerettem volna visszatérni Afrikába, mert itt sokkal több a dűnés rész, ami nekem jobban tetszik - vallotta be a pilóta, aki az elsődleges célnak azt tekinti, hogy végigérjenek, a többi szerinte már a technikán múlik majd.


- Azért szeretnénk megszorongatni Kovács Mikiéket - fűzte hozzá Darázsi. Az Africa Race harmadik magyar egysége ugyanis a Scaniával induló Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió lesz, akik nyolcadszor versenyeznek Afrikában, és a kamionok között egyértelműen az első helyre törnek. - Győzni megyünk Afrikába, nem nézelődni - foglalta össze a lényeget Kovács Miklós pilóta, aki többször végzett már dobogós helyen Afrikában, sőt 2010-ben nyert is.


A következő Africa Race-en 49 autó, 52 motor és 10 kamion áll rajthoz. A gépátvételt csütörtökön tartják Monacóban, ahonnan egy nappal később indul útnak a mezőny. A versenyzők Marseille-ből december 31-én kelnek át Afrikába, és a szilvesztert is a hajón töltik. Ezt követően Marokkót és Mauritániát átszelve, mintegy 6500 kilométer megtétele után január 14-én érkeznek meg a szenegáli Rózsaszín-tó partján kijelölt célba.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy február 1-től kizárólag a 2025-re érvényes....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....