születésnap

80 éves lett a Jeep

2021.02.11.

Idén ünnepli születésének 80 éves évfordulóját a Jeep márka. A jubileum alkalmából az amerikai terepjáró-ikon most futó modellpalettáját többféle ünnepi kiegészítő szerelvényekkel látják el. Így többi között valamennyi speciális modell megkapja a selyemfényű Gránit-kristály betétes ’80th Anniversary logót”, az egyedi varrású, fekete, gyémánt mintás szövet, vagy az opciós fekete bőrüléseket – olvasható a cég sajtóközleményében, amely részletekbe menően felsorolja, hogyan akarják spéci felszerelésekkel is emlékezetessé tenni az évfordulós születésnapot a Jeep-rajongók számára.

Szerző: Heimer György

Persze a vevőkör messze nem a látványelemekért esküszik a terep-fenoménre. A nagy múltú összkerékhajtású minden mai off road őse. A Willys Jeep még a második világháború idején született, a legenda szerint neve az angol General Purpose rövidítés, a dzsi pi alapján ragadt rá. Akkoriban a mokány, többnyire nyitott 4x4-est egy 2,2 literes, 61 lovas, 3 fokozatú sebváltóval szerelt, 100 km/óra végsebességre képes benzines motor hajtotta, de robosztus konstrukciójánál fogva árkon-bokron átgázolt, hovatovább az amerikai (hadi)technika modelljeként sztárolták.

Gladiator

A civil karrier a háború után kezdődött, s a mai, ünnepi stílusjegyekkel szerelt modellválaszték – köztük a Fiat gyártósorairól lekerülő „európai” Jeep típusok, a Renegade és a Compass, továbbá az atlanti túlpartján gyártott Wrangler, vagy a Gladiator mind megtestesíti azt a 4x4-es terepjáró innovációt, amelyet a márka nyolc évtized alatt felhalmozott. Bár a Jeep semmit sem vesztett hírnevéből, ma is hódít, üzletileg azonban nem egyszer került a bukás szélére. Több tulajdonost is megjárt, mígnem 1987-ben a Chryslerhez került. Később, miután a Chrysler és a Fiat egybekelt, az egyesült cég marketingstratégiái úgy gondolták, hogy a márkanévben rejlő erő jól jöhet a Fiatnak is, s így született meg a torinói főegységekkel, olasz földön gyártott Jeep Renegade és Compass sorozat.

Renegade

A terepjáró képességek tökéletesítése mellett manapság a fő fejlesztési jelszó a fenntartható mobilitás. Ennek jegyében tavaly szeptemberben mutatták be a plug in hibrid Renegade 4xe és a Compass 4xe típusokat, amelyek 190 és 240 lóerősek, s a Jeep eAWD futómű-rendszer környezetkímélő módón segíti a kiváló tapadást, az elektromos hatótáv pedig elérheti az 50 kilométert is.

Ám a hagyományos, „heavy duty” terepjárós strapát az amerikai modellek képviselik. A hazai piacon idén jelenik meg a pick up kivitelű Gladiator, s mint a Jeep brosúra írja: a kapcsolható összkerékhajtású, akár első-hátsó differenciálzárral és kiiktatható első stabilizátorokkal rendelkező jármű erős hajtásláncukkal szinte bármilyen durva terepet leküzdenek. a Galdiator háromliteres, 264 lovas, 600 newtonméter nyomaték leadására képes, dízel motorja V6-os. A teljesítményt most tovább fokozza az elektromobilitás. A csúcsmodellnek számító 4xe esetében a két elektromos-generátort, a nagyfeszültségű akkumulátort és a 272 lovas, kétliteres benzines turbómotort magába foglaló hajtáslánc nyolcfokozatú automata váltón át 380 lóerős összteljesítményt kínál, ugyanakkor a hibrid technika akár 50 kilométernyi emissziómentes közlekedést tesz lehetővé. Mindemellett az idei jubileumi évben a Wrangler új felszereltségekkel, így például előre tekintő kamerával, vagy a Rubicon változat esetében Offroad+ üzemmóddal segíti a közúti, vagy terepes közlekedést.

Wrangler 2.0 80th Anniversary

A hazai importőr közlése szerint a jubileumi modellek itthon is elérhetőek. A rakteres (pickup) Gladiator esetében a 3.0d 80th Anniversary modell közel 20 millió forint, a Wrangler 2.0 80th Anniversary (négy ajtós, 8 sebességes automata, 272 lóerős) 20,280 millió forint. Minden Jeep modellre 5 év vagy 100 ezer kilométer jótállást vállalnak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Ez a kamera valós időben, azonnal továbbítja az adatokat a rendőrségre.   ..
2025.01.29
Borulás miatt kénytelen volt megszakítani rekordkísérletét a Havasi Gergő, Szabó Norbert Ádám....
2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....