közlekedés

50%-kal lassult a közúti forgalom a havazás miatt

2014.01.29.

Az erőteljes havazás és az extrém hideg hatására a legnagyobb fennakadások Somogy és Tolna megyében alakultak ki az országban: egyes útszakaszokon háromszorosára nőtt a menetidő az átlagoshoz képest - derül ki a forgalmi adatok értékelésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. legfrissebb elemzéséből. A vállalat szakértője szerint már néhány centiméternyi hó is akár a felére csökkentheti az átlagsebességet, a hófúvások okozta rossz látási viszonyok pedig tovább növelik a balesetveszélyt.

Néhány nap alatt mintegy 20-30 centiméter hó esett a hétvégén az ország egyes területein, elsősorban a déli és keleti országrészt sújtotta ítéletidő. Az autópályákon a nagyobb sebesség miatt különösen a megcsúszás és árokba borulás veszélye magas, a városi közlekedésben pedig a hóakadályok és a latyak miatt kialakuló torlódások okoznak problémát. A rendkívüli időjárási körülmények minden évben megterhelik a közúti forgalmat, a tavalyi évhez hasonló káoszt azonban eddig nem okozott a hóhelyzet.

„Eddig nem regisztráltunk a 2013-as esethez hasonló torlódást az utakon. Tavaly rövid idő alatt esett nagy mennyiségű hó, ami rendkívüli helyzetet teremtett: nem volt ritka a több kilométeres dugó és adataink szerint több mint 50 útszakaszon időlegesen leállt a közlekedés. Ebben az évben is jelentősen lelassult a forgalom a hófúvások következtében: Somogy megyében Kaposvár környékén több órát várakoztak az autósok a torlódás miatt. Azokon az utakon, ahol a frissen esett hó meghaladta a 10 centimétert, átlagosan a felére csökkent a járművek átlagsebessége. Azt tapasztaltuk, hogy a téli útviszonyok miatt a sofőrök mintegy 10%-a csak korlátozottan használta gépjárművét ebben az időszakban és inkább a közösségi közlekedést részesítette előnyben” mondta el Szvétek Ferenc, a Best Way Traffic Kft. szakértője.

A balesetek elkerülésének érdekében kiemelten fontos a megelőzés. Téli gumi nélkül nem ajánlott útnak indulni még száraz időben sem, hiszen hidegben a nyári gumiabroncsok már nem biztosítanak megfelelő tapadást, a csúszós útszakaszokon pedig különösen balesetveszélyesek. Minden esetben célszerű tájékozódni az aktuális időjárási és útviszonyokról és annak megfelelően készülni az utazásra. Érdemes hólapátot és hóláncot is kéznél tartani arra az esetre, ha elakadna a jármű, valamint javasolt élelmet és pokrócot is előkészíteni a hosszabb utazások előtt.

 „Tapasztalataink szerint nagyon sok múlik a megfelelő vezetéstechnikán. A kevésbé tapasztalt sofőröknek azt javasoljuk, hogy tréningezzenek a hóban, mielőtt útnak indulnak, valamint tegyenek fékpróbát egy biztonságos útszakaszon, hogy érezzék, hogyan viselkedik a jármű a megváltozott körülmények között. Viharos hófúvás esetén különösen fontos a megfelelő követési távolság betartása, így egy esetleges hirtelen fékezés során gyorsabban tud reagálni a sofőr. Aki pedig teheti, inkább válasszon alternatív közlekedési eszközt ezekben a napokban” – tette hozzá a szakértő.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..