Kamion ügyességi verseny

„5 tengelyen – biztos kézzel!” - 200 kérdésből álló gyakorló tesztsorozat

2018.08.17.

Óriás hajrába kezdett az „5 tengelyen – biztos kézzel!” vezetéstechnikai és közlekedési verseny szervező csapata!

A hatodik alkalommal meghirdetett verseny keretein belül a szervezők évről évre lehetőséget biztosítanak a magyar tehergépjármű sofőröknek az elméleti felkészülésre, ami az elődöntőbe történő továbbjutásokat segíti elő.

Az eddigi évek tapasztalatai és a rengeteg érdeklődő száma arra ösztönözte a szervező csapatot, hogy az idei verseny gyakorló tesztjeit – ezeket 10 héten keresztül tudták kitölteni az érdeklődök és a versenyre benevezett sofőrök – elérhetővé és újra kitölthetővé tegyék a versenyre felkészülni vágyó sofőrök számára.

Az összesen 200 kérdésből álló gyakorló tesztsorozat augusztus 20. és 25. között oldható meg, amelynek segítségével a szervezők a versenyzők maximális felkészülését biztosítják az Online Selejtezőre.

Hiszen a 40 legjobb eredményt elért kamionsofőr továbbkerül a verseny elődöntőjébe, amely két hétvégén, szombat-vasárnap felosztással kerül megrendezésre.

A felkészülést továbbösztönözve a legtöbb tesztkérdést és a legnagyobb összpontszámmal rendelkező kitöltő egy szuper meglepetés ajándékban részesül, amelyet a szervezők az „5 tengelyen-biztos kézzel!” verseny családi nappal egybekötött döntőjét követő eredményhirdetés után adnak át.

Az óriás gyakorló tesztsorozat itt érhető el augusztus 25-ig!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....