Volkswagen

35 ezer vendég a Volkswagen elektromos mobilitási hetein

2014.04.01.

Nagyjából két hétre a Volkswagen „felvillanyozta” Berlint, amiben 35 ezer látogató volt partnere. A wolfsburgi autógyártó által az egykori Tempelhof repülőtéren rendezett „electrified! – Volkswagen e-mobilitási hetek” valóban a szuperlatívuszok eseménysorozatának bizonyult.

Az újságírók, elemzők, befektetők, márkakereskedők, ügyfelek és a nagyközönség az elektronikus zene nagyjait felvonultató koncertek egész sorának keretében ismerkedhetett meg testközelből az elektromos mobilitással. Összesen mintegy hatezer próbaút során győződhettek meg a vendégek az olyan elektromos gépkocsik magas fokú mindennapos használhatóságáról és egyszerű kezeléséről, mint az e-Golf1 és az e-up!2.

Interaktív kiállítás ezer négyzetméteren, a közönségnapokon óránként információs show-műsorok, illetve több mint száz alternatív hajtásrendszerű gépkocsi kínálta próbautak nyújtottak átfogó bepillantást a látogatók számára a Volkswagen e-mobilitási palettájába. A stílusos szórakoztatásról az elektronikus zene nemzetközi művészeit felvonultató, összesen tizenegy esti koncertjével az „electrified! The Club Nights” gondoskodott. Bő húszezer látogató ünnepelte a 2-es hangárban a több mint harminc olyan sztárt, mint például Fritz Kalkbrenner, Parov Stelar és Solomun.

Tizenöt ország összesen több mint hatszáz autós újságírója élt a lehetőséggel, hogy a gyakorlatban is kipróbálja az elektromos járműveket. A Volkswagen Csoport az e-mobilitási hetek keretében rendezett éves sajtó- és befektetői konferenciáján húsz ország 250 gazdasági újságírója és nyolcvan elemzője vett részt. A közönségnapokon nagyjából tízezren éltek a lehetőséggel, hogy a Volkswagennél tájékozódjanak az elektromos mobilitásról, illetve az egykori reptér kifutóján teszteljék a márka e-Golf1, e-up! és más alternatív hajtásrendszerű modelljeit. Egyedül e három közönségnap során több mint 4500 próbaútra került sor. Egész Németországból 1100 Volkswagen márkakereskedő használta egyfajta közös platformként az e-mobilitási hetek eseménysorozatát kongresszus rendezésére.

„Nagy örömmel tölt el minket a Volkswagen elektromos autói és mobilitási koncepciói iránt mutatkozó óriási érdeklődés és a mindvégig pozitív visszajelzések. Sikerrel mutattuk be, milyen vonzó és sokoldalú az elektromos mobilitás” – emelte ki Stephan Grühsem, a Volkswagen AG teljes körű megbízottja, egyben a konszernkommunikáció, valamint a befektetői kapcsolatok és külkapcsolatok vezetője.

A Volkswagen az „electrified! The Late Night” nyitórendezvénnyel indította az e-mobilitási hetek eseménysorozatát. A Late Night Show formájában megtartott exkluzív esti program elektronikus zenével kombinálta az elektromos mobilitást. Az elektropop-úttörő Yello és a C2C DJ-kvartett mellett az 1500 vendég számára Booka Shade és Lang Lang sztárzongoraművész, egyben a Volkswagen márka nagykövetének különleges Crossover-Performance produkciója szolgált csúcspontként. A színvonalas zenei programok mellett a közönség a Volkswagen teljes elektromos mobilitási palettájával is megismerkedhetett, az „egyliteres” XL13 modelltől egészen a Golf GTE4 hálózatról tölthető (Plug-In) hibridtechnikájáig. A nyitórendezvény prominens vendégei között szerepelt többek között Thomas Kretschmann, Erol Sander, Andrea Sawatzki és Christian Berkel, valamint Ralf Möller színész, illetve az autóversenyző-legenda Hans-Joachim Stuck. A kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz a Volkswagen új nagyköveteként az XL1 modellel érkezett a színpadra.

1 e-Golf: elektromosáram-fogyasztás (kWh/100 km): 12,7 (kombinált); széndioxid-kibocsátás (g/km): 0 (kombinált); gazdaságossági besorolás: A+

2 e-up!: elektromosáram-fogyasztás (kWh/100 km): 11,7 (kombinált); széndioxid-kibocsátás (g/km): 0 (kombinált); gazdaságossági besorolás: A+

3 XL1: üzemanyag-fogyasztás (l/100 km): 0,9 (kombinált); elektromosáram-fogyasztás (kWh/100 km): 7,2 (kombinált); széndioxid-kibocsátás (g/km): 21 (kombinált); gazdaságossági besorolás: A+

4 Golf GTE: üzemanyag-fogyasztás, (l/100 km): 1,5, (kombinált); széndioxid-kibocsátás (g/km): 35, gazdaságossági besorolás: A+

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....
2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....