e-mobilitás

2045-re az autók akár 100%-a elektromos lehet Németországban

2019.06.01.

A német Consentec független energetikai tanácsadó cég és az E.ON most közzé tett közös tanulmánya több forgatókönyvet vizsgált. A többi között azt is, hogy az elektromos járművek piaca eléri a 100 százalékot. 

A számításokat az E.ON németországi szolgáltatási területén jelenleg regisztrált mintegy 6,5 millió hagyományos jármű alapján végezték el. A vizsgálat következtetése szerint az E.ON hálózatai Németországban jól felkészültek arra, hogy nagyobb számban biztosítsanak töltési lehetőséget elektromos járművek számára, sőt akár arra az eshetőségre is, hogy 2045-re valamennyi személyautó elektromos lesz.

A tanulmányból az is kiderül, hogy a fentiek megvalósításához a következő 25 évben 2,5 milliárd euró értékű beruházásra lesz szükség. Az összeg kétharmadát kiválasztott építési projektekre kell majd költeni, melyek nagyrészt észrevehetetlenek lesznek a nagyközönség számára, például fel kell újítani a helyi transzformátorállomásokat. A beruházások egyharmadát új villamosvezetékek létesítésére kell fordítani. Az E.ON már most is évente körülbelül 1 milliárd eurót fordít németországi hálózatainak fejlesztésére. Az összeg mintegy negyedét a megújuló energiaforrások hálózatba való bekapcsolására használja fel.

Ha a teljes beruházási összeget egyenlő mértékben osztjuk el az E.ON németországi szolgáltatási területén lévő 6,5 millió elektromos jármű között, az átlagos beruházási összeg nem éri el a 400 eurót járművenként. Ez az összeg pedig még meg is felezhető olyan digitális megoldások és ösztönzők biztosításával, melyek révén a feltöltésre nem a nagy terhelésű esti, hanem az alacsony terhelésű éjszakai időszakban kerül sor.

Thomas König, az E.ON energiahálózatokért felelős igazgatósági tagja kiemelte: „Az e-mobilitás zöld energiát hoz be a közlekedési szektorba, ami jelentős mértékben csökkenteni fogja a szén-dioxid-kibocsátást Németországban, és hozzájárul a 2030-as és 2050-es klímavédelmi célok eléréséhez. Hálózataink fejlesztésével biztosítani tudjuk, hogy az infrastruktúra bármikor képes legyen megbirkózni az e-mobilitásra való átállással.”

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.31
A rendőrök szabálysértési őrizetbe vették a 37 éves balatonfűzfői férfit - írta a Veszprém....
2025.01.31
Na, de hogy jön ez az autózáshoz? ..
2025.01.31
Egyre hatékonyabbá válnak az alternatív hajtásláncú járművek, a Waberer’s Csoport pedig már....
2025.01.31
A DS Automobiles a Rétromobile 2025 adta kivételes lehetőséget kihasználva ünnepli meg a legendás....
2025.01.31
Donald Trump, az Egyesült Államok frissen beiktatott elnöke, első beszédében bejelentette, hogy....
2025.01.31
A kifejezetten tisztán elektromos meghajtásúra tervezett Sports Activity Vehicle (SAV) új kiadása....
2025.01.31
Életveszélyes helyzet alakult ki az M3-as autópályán, amikor egy kamionos hirtelen rosszul lett. A....
2025.01.31
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinformtól. ..
2025.01.31
Mindezt a biztonság érdekében.   ..
2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....