környezetvédelem

Üzemanyag-takarékosság és környezetvédelem

2013.10.19.

Itt az ősz, kevés a napsütés, párás, ködös, szélmentes napok jönnek, a tél felé közeledve a nagyvárosok szállópor koncentrációja is nagymértékben megnövekszik. Az időjárás változásával pedig egyre többen ülnek majd autóba, a forgalom erősödik, a dugók is mindennapossá válnak.

Az emisszió, azaz a környezeti levegő minősége szó szerint egyik napról a másikra megváltozik. Akkreditált levegővizsgálatok szerint Budapest és a nagyvárosok légszennyezéséért azonban nem csak a járműforgalom a felelős, hiszen a fűtési szezon beköszöntésével is ugrásszerűen növekednek az értékek. A hagyományos energiahordozók árának emelése miatt a lakosság egy része az alternatív fűtőanyagokat választja, melyek elégetése sok esetben jelentős környezeti terheléssel jár.

Mi jelenthet megoldást?
A fűtés korszerűsítése, átalakítása hosszú távú feladat, ezért azonnali eredményeket a közlekedés terén lehet elérni. Elsősorban a járművek károsanyag-kibocsátásának csökkentése jelenthet megoldást, mely az elmúlt években jelentős javulást mutatott. A javulás ellenére a dízel járművek szénhidrogén (CH) nitrogén-oxid (NOX), szállópor kibocsátása a légszennyezés szempontjából a legkritikusabb. Az Európai Unió területén és néhány környező országban 2012 végén lépett életbe az Euro 6-os szabályozás, amely az Euro 5-höz képest radikálisan, 0,18 ppm-ről 0,08 ppm-re csökkentette a nitrogén-oxidok kibocsátási normáját.

Sokan úgy vélik, ez az utolsó állomás, ennél kevesebb károsanyag-kibocsátást ugyanis nem lehet megoldani tisztán dízel járművekkel. A közlekedés kapcsán az említett nitrogén-oxidok kibocsátása benzines járművek esetében is jelentős probléma. A közlekedési csomópontokban történő NO/NO2/NOX mérések alkalmával a lámpaváltások kiválóan kimutathatók a számokból. Érdekes megjegyezni, hogy Budapesten egy autómentes nap alkalmával az Andrássy út két napig történő lezárásakor – a helyszínen történő mérések alapján – a nitrogén-oxidok koncentrációja negyedére, a szállópor mennyisége a harmadára csökkent úgy, hogy a szomszéd utcákban zavartalanul haladt a forgalom.

Szmogriadók esetén jelentősen korlátozzák a városok forgalmát, vagyis a járművek álló motorral a parkolókban, telephelyeken maradnak. A megoldás tehát kézenfekvőnek tűnik: az álló motor védi legjobban a környezetet.
 

Az egyéni közlekedés jelentősen korlátozható ugyan, de a tömeg- és áruszállítás nem állhat meg, így az optimális megoldás a kettő ötvözése lehet: a járművek álló helyzetben, a dugóban vesztegelve vagy a közlekedési lámpánál állítsák le a motort, és ne alapjáraton üzemeljenek. Így lokálisan jelentősen csökkenthető a felesleges égéstermék kibocsátása. A start-stop rendszerek álló helyzetben, vagy lassításkor 8 km/h sebesség alatt – például a piros lámpánál, vagy egy kereszteződésben történő megálláskor – leállítják a belső égésű motor működését, amely a kuplungpedál benyomására aztán észrevétlenül újraindul. Az ilyen elven működő korszerű start-stop rendszerek akár öt százalékkal is mérsékelhetik az üzemanyag-fogyasztást, és ezzel összhangban a széndioxid-kibocsátást. Ez az érték csúcsforgalom idején még nagyobb is lehet. Számos gyártó kínálja már alapfelszereltségként ezt a környezetbarát és nem utolsó sorban üzemanyag-takarékos megoldást járműveihez. A termék további értékét adja az is, hogy a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gyárában 2006 óta, évente mintegy kétmillió darab start-stop rendszer gördül le a gyártósorról. A Bosch 2007 óta további több mint tízmillió start-stop indítómotort készített hildesheimi gyárában. Ez méltán bizonyítja a technika életképességét.

Fontos tényező, hogy a rendszer a vezető számára szinte észrevétlenül, a háttérben működik. Számos érzékelő figyeli a jármű működését, az akkumulátor-érzékelő például a töltéstároló töltöttségi szintjét ellenőrzi, és csakis akkor állítja le a motort a jármű megállása esetén, ha a gyors újraindítás is biztosított. Ha az utastér-hőmérséklet túl alacsony vagy éppen magas, a motor mindaddig leállítás nélkül jár tovább, amíg ki nem alakul az utasok által kívánt belső klíma. Egy speciális feszültségstabilizátor pedig arról gondoskodik, hogy a kényelmi berendezések, navigáció, mobiltelefon-kihangosító működése tökéletes legyen az indításokkor is.

A motorleállítási technikák fejlesztése természetesen ezzel még nem állt meg. 2016-tól már arra is sor kerülhet, hogy a jármű menet közben, amíg a vezető nem gyorsít – azaz szabadonfutó üzemmódban – megáll. A különböző biztonsági és kényelmi funkciók működőképessége természetesen még a hosszabb motorleállítási periódusok során is mindvégig garantált lesz. A korszerű start-stop rendszer kiváló és szinte egyedüli megoldás lehet az azonnali és helyi környezetszennyezési problémák megoldására.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....