Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről, számos korábbi publikációt követően, szinte egy időben, tavaly év végén. Honvári János gazdaságtörténész „Tanoncból vezérigazgató” és Hajba Ferenc újságíró ”Családi sorsmetszettek” címmel írott...
100 éve született a Rába legendás vezérigazgatója, Horváth Ede. Ebből az alkalomból jelent meg Hajba Ferenc könyve, amelynek címe Családi sorsmetszetek. A kötetet december 19-én, csütörtökön 17 órakor mutatják be a győri megyei könyvtárban.
Vörös Csaba tollából most jelent meg Győr a titkosszolgálatok hálójában – a vagongyári MAN-program címmel egy érdekes és lebilincselő könyv, amely a kommunista idők rejtett titkait tárja fel. A szerzővel a győri bemutató után beszélgettünk.
Ha bárhol a győri közúti járműgyártásra terelődik a szó, mindenki azonnal a világ jelenlegi legnagyobb közúti motorgyártójára, az Audi Hungária Motor Kft.-re asszociál. Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy Győr első, évi tízezernél több közúti motort előállító gyára az 1960-as évek...
Ha bárhol a győri közúti járműgyártásra terelődik a szó, mindenki azonnal a világ jelenlegi legnagyobb közúti motorgyártójára, az Audi Hungária Motor Kft.-re asszociál. Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy városunk első, évi tízezernél több közúti motort előállító gyára az 1960-as évek...
Ha bárhol a győri közúti járműgyártásra terelődik a szó, mindenki azonnal a világ jelenlegi legnagyobb közúti motorgyártójára, az Audi Hungária Motor Kft.-re asszociál. Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy Győr első, évi tízezernél több közúti motort előállító gyára az 1960-as évek...
Nem a jelen találmánya a külföldi munkaerő Magyarországra importálása. Már a szocialista időkben is létezett. Ebben egyik élenjáró volt a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár egykori legendás vezérigazgatója, Horváth Ede, akit már életében vörös bárónak hívtak. Az 1990 előtti idők szakmunkásimportjáról...