2019.02.21.

- Megkezdte a Ryugu kisbolygó felszínének megközelítését a Hajabusza-2 japán űrszonda, amely várhatóan közép-európai idő szerint csütörtök éjfélkor landol a Földtől mintegy 280 millió kilométerre lévő aszteroidán.

2019.01.04.

- Kigördült a Jade Nyúl 2 elnevezésű holdjáró a Csangío-4 kínai űrszondából, amely csütörtökön, elsőként az űrkutatás történetében, a Hold sötét oldalán landolt - közölte pénteken az űrszonda által továbbított képet is megosztva a kínai űrkutatási hivatal.

2019.01.01.

- Átrepült az eddig vizsgált legtávolabbi égtest, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű aszteroida felett kedd hajnalban az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA New Horizons nevű űrszondája - jelentette be Alan Stern, a program egyik vezetője.

2018.12.29.

Az izraeli légiipar SpaceIL nevű nonprofit vállalatának gyártmánya az első izraeli űreszköz - jelentette a Jediót Ahronót honlapja, a ynet.

2018.12.24.

- Elhelyezte első mérőműszerét az InSight amerikai robotgeológus űrszonda a marsi talajon, a kutatók szerint ezzel újabb mérföldkövéhez érkezett a misszió. Az űrszonda új fotóin látható a vörös bolygó felszínén álló szeizmométer, rézszínű borítását halványan világítja meg a marsi napfelkelte....

2018.12.10.

- Átlépett a csillagközi térbe az 1977-ben útnak indított Voyager 2 űrszonda, amely ikertestvére, a Voyager 1 után a második olyan, ember alkotta űreszköz, amely elhagyta Naprendszerünket - jelentette be hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

2018.11.26.

- Mintegy 485 ezer kilométernyi út megtétele után sikeresen landolt a Marson az InSight űrszonda közép-európai idő szerint hétfő 20 óra 54 perckor - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

2017.09.23.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) OSIRIS-REx, aszteroidakutató űrszondája péntek délután megközelítette a Földet, és sikeresen kihasználta a bolygó gravitációját arra, hogy a Bennu kisbolygó felé vezető pályára "katapultálja" magát - közölte a NASA.

2017.09.12.

- A Szaturnusz kutatására küldött Cassini űrszonda végrehajtotta azt a pályamódosítást, mely a végső, megsemmisítő "nagy ugrás" felé irányította - írta a BBC hírportálja.

2017.04.26.

Titokzatos hatszög a Szaturnusz északi féltekéjén, a gyűrűk szerkezetének meglepő új részletei, leszállás a Titan holdra, az élet lehetősége az Enceladus holdon – egyebek mellett ezeket köszönhetjük a Cassini szondának és a Huygens leszállóegységnek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....