A McLaren csapatvezetője, Andrea Stella úgy véli, a Ferrari Ausztriában bevetett fejlesztési csomagjának köszönhető formajavulása „érdekessé teszi” a 2025-ös világbajnoki szezon második felét.
Irányt talált a Ferrari Charles Leclerc szerint, és ha így halad tovább, nyomás alá tudja helyezni a McLarent. De miért nem képesek az elejétől a végéig versenyképessé tenni az autójukat egy szezonban?
A Racing Bulls után a McLaren is egyedi fényezést mutatott be a Brit Nagydíj előtt. A konstruktőri címvédő a korábbi években már többször használt króm dizájnt vette elő, amivel a 2006 és 2014 között használt fényezés előtt tiszteleg.
Megtörtént, amit a McLaren már várt egy ideje: Lando Norris és Oscar Piastri Kanadában egymásnak ütközött. Miközben a hasonló párharcokat átélő Mercedes-főnök elmondta, hogyan kezelhető a helyzet, a McLaren csapatfőnöke a folytatásról beszélt.
Az LMDh előírásoknak megfelelő versenyautó a 2027-ben indul majd először a legendás 24 órás versenyen.
Retro felniszettel és színkombinációkkal emlékezik meg az F1 GTR Le Mans sikereiről a McLaren.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap Barcelonában, ezzel tízpontosra növelte az előnyét a világbajnoki összetettben csapattársával, a brit Lando Norrisszal szemben.
Oscar Piastri nyerte a Miami Nagydíjat, csapattársát, Lando Norrist megelőzve. A McLaren tempófölénye egyértelmű volt, a verseny elején azonban a csapat mindkét versenyzője nagyot küzdött Verstappennel. Harmadikként George Russell ért célba.
Hipersport és fapad, hatvan év alatt negyvennél több autó, de mindnnél többet mond, hogy Gordon Murray életművébe a leggyorsabb utcai és a legegyszerűbb mezei is befért.
A vadonatúj, saját tervezésű, 4 literes és 1234 lóerős motor alkotja majd a jövő McLaren modellkínálatának gerincét.
