Június 7-étől közvetlen légi járat indul Budapest és Sanghaj között, a Shanghai Airlines gépei hetente háromszor közlekednek majd a két város között - írja az MTI.
London második legnagyobb forgalmú repülőtere drónok észlelése miatt nem működik. A repülőtér tájékoztatása szerint csütörtök reggelig tízezer utast érintett a zárlat – írta az MTI.
Visszafogott, az előző évektől elmaradó mértékű fejlődésre számít a légiközlekedési iparág pénzügyi helyzetében a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).
Airbus A320 repülőgép-szimulátort, valamint plug-in hibrid és villamos meghajtású járművek tanulmányozását segítő oktatólabort adtak át pénteken Budapesten a csepeli Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziumban – írta az MTI.
Csaknem 50 kilométerrel túlrepült a célállomásán egy kisrepülőgép Ausztráliában, mert elaludt a pilótája – közölte kedden az ausztrál hatóság.
Trükkös módszerekkel buktattak le olasz poggyászfosztogatókat a magyar rendőrök - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.
Jövő nyártól a világ hetedik legnagyobb légitársasága, a China Eastern várhatóan heti négy alkalommal közvetlen repülőjáratot indít Sanghaj és Budapest között – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sanghaji megbeszélései után a közmédiának adott nyilatkozatában.
Kedden is folytatódik a csomagkezelők sztrájkja a brüsszeli Zaventem repülőtéren, a tervezett 620 járatból legkevesebb 140-et törölnek – közölte a légikikötő szóvivője.
Mintegy 150 járatot kellett vasárnap is törölni a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, mivel továbbra is súlyos zavarok vannak a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt - írja az MTI.
Az AKKA nevű repülőgépgyártó vállalat egy új koncepcióval állt elő: egy szárnyakkal rendelkező vonattal, amely az állomásba beállva képes lecsatlakoztatni a szárnyait, amíg az utasok kiszállnak. A koncepció alapja egy moduláris repülőgép, ami egy utasszállító egységből és az arra...