Jean Todt az ENSZ-ben folytatott munkája során olyan kampányt indított, melynek az a célja, hogy a kevésbé fejlett országokba is eljussanak a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenül fontos eszközök.
Graham Stoker jelenlegi elnökhelyettes kedden bejelentette, hogy pályázik a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki posztjára, miután a szervezetet jelenleg vezető Jean Todt mandátuma lejár.
Volt csapatfőnöke mesélt a súlyos síbalesetet szenvedett autóversenyzőről - írja a hirado.hu.
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint a sportágat irányító nemzetközi szervezet (FIA) elnöke, Jean Todt is hálás azért, hogy Magyarország a koronavírus-járvány miatt kialakult világszerte nehéz helyzet ellenére versenyeket rendezett az idén - írja az MTI.
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke reményét fejezte ki, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok német Michael Schumacher valaha még nyilvánosság elé állhat.
A közúti közlekedésbiztonságot érintő intézkedésekről és a magyar autó-motorsport fejlesztését célzó stratégiai kérdésekről egyeztetett munkavacsorán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével Budapesten.
A Forma-1 irányítói vizsgálják annak a lehetőségét, hogy nézők nélkül rendezzék meg az idei futamokat.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt szívesen látna Magyarországon Formula-E és ralikrossz-világbajnoki futamokat – számolt be a francia sportvezető múlt csütörtöki látogatásakor elhangzottakról az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.
Ha a Ferrari ki akar vonulni a Forma–1-ből, Jean Todt nem tudja visszatartani őket, de reméli, nézetkülönbségeik ellenére hamarosan meg tudnak állapodni az új szabályrendszerről.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt úgy érzi, a kiszállás fájdalmas lenne a Ferrari számára, ha a vörösök egyszer valóra váltanák fenyegetésüket, és tényleg búcsút intenének a királykategóriának.