2021.05.25.

Rendhagyóbbra sikeredett Horvátország első rali világbajnoki futama, mint arra bárki is számíthatott – és mindezt élőben átélni különleges élmény volt.

2021.04.13.

Még sosem járt ennyire közel kis hazánkhoz a Rally Világbajnokság mezőnye, úgyhogy megragadjuk az alkalmat, hogy átéljük: milyen az élet a másik dimenzióban.

2020.11.07.

Horvátországban januártól október végéig 31 350 új személygépkocsit adtak el - közölte a Promocija Plus intézet a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva. Ez azt jelenti, hogy 2019 ugyanezen időszakához képest 43,4 százalékkal kevesebb járművet adtak el.

2020.09.23.

Tárgyalások kezdődtek a Bugatti luxus sportautó brandjének eladásáról, a The Wall Street Journal jól értesült forrásra hivatkozva kedden azt írta, hogy a Volkswagen német cégcsoport erről a Rimac Automobili horvát járműgyártóval folytat megbeszélést. 

2020.09.22.

Horvátország olyan hely, ahol érdemes letérni a kijárt útról, ehhez pedig olyan társra volt szükségünk, aki minden terepen jól teljesít. Azt hiszem, a Ford Puma személyében, ez teljesült.

2020.09.07.

Horvátországban januártól augusztus végéig 25 ezer új személygépkocsit adtak el, 47 százalékkal kevesebbet, mint 2019 ugyanezen időszakában - közölte hétfőn a Promocija Plus intézet a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva.

2020.04.28.

Folytatódik az észak-déli európai közlekedési folyosó, az úgynevezett korridor 5C horvátországi, magyar határig húzódó szakaszának építése, erről a hét elején írta alá a szerződést a Horvát Utak (HAC) vállalat a kivitelezővel - írta a helyi sajtó, melyet az MTI szemlézett.

2020.01.07.

Horvátországban tavaly 62 ezer 938 új személygépkocsit adtak el, ami 4,8 százalékkal több, mint 2018-ban volt – közölte a Promocija Plus intézet a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva.

2019.08.12.

Pénzbírsággal sújtotta a horvát bíróság azt a háziorvost, akinek egyik páciense drogok hatása alatt júliusban súlyos balesetet okozott egy fizetőkapunál. - Az orvos ugyanis nem jelentette a rendőrségnek a férfi egészségi állapotában beállt változást - közölte a helyi sajtó hétfőn.

2019.07.31.

Magasabb közlekedési bírságot kell fizetni Horvátországban július 31-től, miután a horvát parlament szigorúbb rendelkezéseket fogadott el a nagyobb kockázatú közlekedési szabályszegések elkövetése esetén – írta a helyi sajtóra hivatkozva az MTI.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....