2015.12.12.

A Győr-Gönyű Kikötő fejlesztésével az ország még jobban bekapcsolódik az európai gazdasági vérkeringésbe. A fejlesztésnek jelentős gazdaságélénkítő hatása van Győrre és az egész térségre egyaránt, így ez a fejlesztés kiemelt jelentőséggel bír – fogalmazott Kara Ákos, a térség országgyűlési...

2015.12.03.

A Duna a legkedveltebb vízi útvonal Európában, egyre több vendég érkezik folyami hajóval Magyarországra, a kormány elkötelezett a dunai közlekedés fejlesztésében - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára a 20. Nemzetközi Dunai Hajózási...

2015.09.26.

– A Balatoni Hajózási Zrt. személyhajózási üzletágában tavalyhoz képest 1,8 százalékkal nőtt az árbevétel augusztus végéig – mondta el Kollár József vezérigazgató szombaton Siófokon sajtótájékoztatón, egyben bejelentette, hogy meghosszabbítják az őszi hajózási menetrendet október utolsó...

2015.07.05.

A hároméves PET Kupa idén nyáron minden eddiginél nagyobb, csaknem 20 hajóból álló flottával vág neki a Tiszának július közepén, hogy felvegye a harcot a folyót minden évben sújtó pillepalack- és hulladékáradattal szemben.

2015.06.21.

Tóbiás és Balambér két kutyakölyök minden héten egy jó tanáccsal vagy egy érdekes történettel kedveskedik barátainak. Ezen a héten elmeséljük, hogyan ismerkedtünk meg Buborék Bercivel. Mindezeken túl azt is eláruljuk, hol találkozhatsz a közeljövőben Tóbiással, Balambérral és a Buborék...

2015.06.13.

Uniós pénzből bővítik a kikötőt Pakson. Partfalat építenek, raktárbázist fejlesztenek. Pakson teszik hajóra a déli országrészben termelt gabona egy részét. A kikötő az erőműnek is fontos, hiszen csak három kilométer választja el őket egymástól.

2015.04.21.

Miután sikeresen célba ért a Barcelona World Race versenyen, Fa Nándor az eredeti program szerint folytatja felkészülését a jövő évi Vendée Globe szóló földkerülő versenyre.

2015.04.21.

Elárverezték a Déli-sarkra szervezett heroikus expedíciót megörökítő archívum sosem látott képeit.

2015.03.21.

Az Atlanti-óceánon jó tempóban halad a Spirit of Hungary a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen, melyen még legalább három hét vár rá a célba érésig.

2015.01.24.

Hajókészítés, hajókeresztelő és élet egy hajón témákkal várják holnap az érdeklődőket a Közlekedési Múzeumban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....