2018.12.03.

- A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) piaci erőfölényével való feltételezett visszaélését vizsgálta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), az eljárás hatására a társaság több, a versenyt élénkítő lépést tett és további kötelezettségvállalásokat is felajánlott, amelyeket elfogadott a hivatal - közölte a...

2018.10.28.

A Duna alacsony vízállása miatt szinte teljesen leállt mind a bel-, mind a nemzetközi vízi áruszállítás, amely jelentős veszteséget jelent a fuvarozóknak és a megrendelőknek is. A felújítások miatt a vasút sem tudja átvenni a kieső fuvarokat, míg a közúti áruszállítás a termékek jellege...

2018.10.24.

- A világ legrégebbi, teljes épségben maradt elsüllyedt hajóját találták meg a Fekete-tenger mélyén, Bulgária partjainál brit és bolgár kutatók.

2018.10.09.

Megkezdődött a Lexus LY 650 gyártása, a luxusjacht első példányát már el is adta az azt építő Marquis-Larson csoport.

2018.09.23.

- Kiemelkedő forgalomra számít az idén a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), a személyhajózásban az utasok száma szeptember 9-ig, az utószezon végéig meghaladta a 717 ezer főt, ami magasabb, mint a 2017. évi teljes utasforgalom - közölte Kollár József, a társaság vezérigazgatója egy ünnepi...

2018.08.22.

Az Aida hajótársaság legújabb és legnagyobb hajója az AIDAnova elhagyja a Meqer Werft hajógyár szárazdokkját a németországi Papanburgban augusztus 21-én. A 337 méter hosszú és 42 méter széles óriás az első üdülőhajó, amely üzemanyagként teljes mértékben folyékony földgázt (LNG) használ.

2018.08.14.

A Duna extrém alacsony vízállása hátráltatja a hajózást, az árufuvarozók kapacitásuk egyharmadát tudják csak kihasználni, a személyszállító hajók forgalmát korlátozták, a kikötők kihasználtsága is csökken.

2018.08.05.

Az idei évben, a Balaton mellől indul, kizárólag magyar mérnökök és fejlesztők munkájának köszönhetően, a Narke TheElectrojet sorozatgyártása.

2018.07.28.

- Mától augusztus végéig nem áll meg a 2-es metró a Kossuth Lajos téren irodaház-építés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

2018.07.26.

Elrajtolt az 50. Kékszalag Erste Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....