A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által meghirdetett tendert, amelyben a metrópótlás idején szükséges kapacitást rendelték volna meg.
Megindult a 3-as metró felújításának idejére szükséges pótlóbuszok megrendelésére irányuló közbeszerzési eljárás, jelenleg a részvételi jelentkezések bírálata zajlik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Folyamatos, évente fokozatosan növekvő megrendelésekre lenne szüksége a magyar buszgyártóknak, hogy helyt tudjanak állni a piacon, nem pedig hirtelen nagy volumenekre - mondta a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Több mint 8 milliárd forint értékben hirdetett eredményt két közbeszerzésben a Budapesti Közlekedési Zrt., az egyik dízel, míg a másik elektromos buszok használatát kérte - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az év végéig forgalomba állnak a tervek szerint - a tesztidőszakot követően - az új alacsonypadlós, légkondicionált Karsan ATAK midibuszok a budai Várban.
A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. által 32 új autóbusz szállítására kiírt nyílt közbeszerzést, egyetlen ajánlattevőként, a Rába Jármű Gyártó és Kereskedelmi Kft. nyerte - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.