- A kínai BYD 6,2 milliárd forintos beruházással hozza létre első európai elektromos buszgyárát Komáromban, amelyhez a kormány 925 millió forint támogatást ad - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Közel hárommillió dollárból, zöldmezős beruházásban repülőgép összeszerelő és karbantartó üzemet épít az Egyesült Államokban a kecskeméti Magnus Aircraft, a cég vezetői már megkezdték a tárgyalásokat a texasi Fredericksburgban.
Ezzel megvalósul a 4-es és a 47-es főutak teljes összeköttetése, aminek eredményeként Debrecen belvárosa mentesül a Romániába tartó átmenő forgalomtól
Magyar Lászlót, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. cégvezetőjét kérdezte a www.jarmuipar.hu az üzem gyártó- és tárolókapacitás, valamint a technológia-fejlesztési beruházása kapcsán.
Magyar idő szerint péntek este felavatták az Audi új mexikói gyárát San José Chiapa-ban. A beruházás egymilliárd euróba került. Az ingolstadti autógyár első mexikói gyárában az új generációs Audi Q5-ösöket gyártják, az éves kapacitás 150 ezer autó.
Áprilistól több mint 33 kilométeren újított meg főúti szakaszokat Nógrád megyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a kivitelezés mintegy 3,2 milliárd forint hazai forrásból zajlott - tájékoztatta a zrt. az MTI-t pénteken.
Új P+R (park and ride) parkoló épül Budapest II. kerületében, a Hűvösvölgyben, ezzel nyolcvan férőhellyel bővítik a már meglévő kínálatot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Társadalmi egyeztetés alá került a „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel” című pályázat, amely keretein belül a vállalkozások csökkenthetik energiaköltségeiket, és energia...
- Jövő márciusban forgalomba állhat az első felújított metrószerelvény a 3-as vonalon, a Metrowagonmash által szállított prototípus jármű a napokban kezdi meg a próbafutásokat - jelentette be Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója Budapesten.
- Új műszeres leszállító berendezést (ILS) telepítettek a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a rendszert már tesztelik, így a ködös idő előtt üzembe állhat.