2017.07.10.

Az orosz járműgyártó jelentősen növelte eladásait az idei első hat hónapban éves összevetésben.

2017.06.24.

A Trend című gazdasági lap összeszedte, mely cégek tettek szert a legnagyobb árbevételre 2016-ban Ausztriában?

2017.05.19.

A Waberer's International Zrt. (Waberer's) nemzetközi fuvarozó cég 9,5 százalékkal, 572,4 millió euróra növelte árbevételét 2016-ban az előző évhez képest - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

2017.05.12.

Rekordnak számító, 28,4 milliárd svéd koronás értéket ért el a Scania értékesítéseinek nettó árbevétele, míg az első negyedéves működési bevétel 3,081 milliárd koronára emelkedett. A járművek és szolgáltatások nagyobb számú értékesítését némileg ellensúlyozták a Scania új tehergépkocsi-...

2017.04.27.

Javuló árbevétel mellett is felére csökkent az Airbus üzemi eredménye az első negyedévben a tavalyi szinthez képest, az adózott eredmény viszont 52 százalékkal javult.

2016.06.01.

– Az első negyedévben az eladási volumen növekedése ellenére is csökkent az Audi eredménye a cég honlapján közzétett beszámoló szerint. Rontotta a számokat a Takata légzsákok cseréjének finanszírozására elkülönített 100 millió eurós céltartalék is.

2016.05.09.

- Tovább bővült Európa legnagyobb diszkont légitársaságainak forgalma áprilisban, a legnagyobb mértékben a magyar kötődésű Wizz Air növelte utasainak számát az egy évvel korábbihoz képest.

2016.04.28.

- A Bosch csoport tavaly rekordösszegű, 70,6 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 10 százalékos növekedés az előző évihez képest, árfolyamhatások nélkül számolva 3,8 százalékos volt a bővülés - ismertette Stefan Asenkerschbaumer, a Bosch igazgatótanácsának elnökhelyettese a tavalyi...

2016.04.27.

- Elsősorban a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása, valamint a kínai kereslet visszaesése miatt 1,4 százalékkal csökkent a Groupe PSA (korábbi nevén PSA Peugeot Citroen) árbevétele az első negyedévben - közölte a francia autógyár szerdán.

2016.04.27.

Növelte forgalmát és nyereségét a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) az első negyedévben - a világ hetedik legnagyobb autógyártójának működési profitja csaknem megduplázódott.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....