A rendőrök a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az utat, a forgalmat Kecskemét felé terelik.
Az elmúlt 72 órában a rendőrök 203 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 12 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 12 személy életét vesztette, 51 súlyos és 140 könnyű sérüléssel végződött.
A rendőrök öt percen belül elfogták azt az ír férfit, aki ráugrott egy parkoló autó motorháztetejére Terézvárosban.
Egy 51 éves férfit vettek őrizetbe a salgótarjáni rendőrök. Három rendbeli lopás vétség és egy rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást P. Gyula bátonyterenyei lakos ellen.
Két ember halt meg Győr-Moson-Sopron megyében: a 83-as úton Takácsi közelében hajtott árokba egy kocsi, Fertőrákoson egy embert elütött egy személyautó.
A jármű vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
Felborult egy személyautót szállító kisteherautó az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, a 43-as kilométernél szombat délelőtt, az utat lezárták - tette közé honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A balesetben senki sem sérült meg.
Árokba csapódott egy kisteherautó szerda reggel Biatorbágyon, a sofőr meghalt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Csámpai Attila tájékoztatása szerint a baleset a Tormásrét utcában történt.
Egy elektromos kerékpárral közlekedő férfi a helyszínen életét vesztette - a helyszínelés miatt a rendőrök teljesen lezárták az érintett útszakaszt.
Hétfő délelőtt Gelejnél, a Budapest felé vezető oldalon történt a tragédia - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.