2020.03.21.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság befejezte annak a közlekedési balesetnek a vizsgálatát, melynek során öt fiatal sérült meg, köztük egy maradandó egészségkárosodást szenvedett.

2020.03.09.

Magyarország területén március 6-án 0 órától 9-én 24 óráig a rendőrök 124 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy vesztette életét, 30 súlyos és 90 könnyű sérüléssel végződött.

2020.03.06.

Megjelent a Pofátlan(tan)ítási videósorozat kilencedik epizódja.

2020.02.29.

A balatonfüredi rendőrök közúti veszélyeztetés miatt gyanúsítottként kihallgattak a 23 éves kecskeméti férfit.

2020.02.24.

Ismét egy szabálytalanul közlekedő tehergépkocsi vezetőjével szemben intézkedtek a Csongrád megyei rendőrök.

2020.02.24.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közlekedési hatóság munkatársaival közösen tartott közlekedésrendészeti ellenőrzést Budapest több kerületében.

2020.02.23.

A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 40 éves felsőnyéki férfival szemben indítottak közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetése miatt - írja a police.hu.

2020.02.21.

A Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai szakértők segítségével azonosították a Q7-es eredetét.

2020.02.16.

Megijedt, hogy lecsukják, ezért sorsára hagyta Pomázon elgázolt áldozatát, a rendőrök egy órán belül elkapták - írja a rendőrség hivatalos honlapja, a police.hu.

2020.02.15.

A megengedett sebesség közel kétszeresével haladt, és szabálytalan helyen előzött.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....
2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..
2025.02.14
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100....
2025.02.14
Milyen életművet alkotott Stefan Lengyel, a magyar és a német designszakma egyik legjelentősebb....