2013.10.29.

Drágább kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra (kgfb) számíthatnak az idei kampányban azok, akik tavaly túl olcsót kötöttek.

2013.10.22.

Jövő hét végén hirdetik meg a 2014. január elsejétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáikat a díjukat módosító biztosítók, s ezzel elindul az év végi átkötési kampány, amely még mindig az autósok többségét érinti – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ)...

2013.10.21.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint az idén enyhe, néhány százalékos átlagdíj-növekedés következhet be a november 2-án startoló idei kötelezőkampányban. Bár még a hazai járművek 55-60 százaléka érintett, vagyis több mint kétmillió szerződőnek...

2013.09.26.

Három évvel ezelőtt, 2010 szeptemberében indította útjára a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) fogyasztóvédelmi, edukációs feladatokat ellátó ügyfélszolgálatát. A szervezetet eddig több mint 63 ezren keresték meg, a tevékenység jelentőségét mutatja, hogy segítségével a lakossági problémák...

2013.09.23.

Vasárnap megnyílt a tízedik, jubileumi Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás, amely közel hétszáz résztvevőjével évről évre a biztosítási szakma egyik csúcseseményének számít. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett háromnapos rendezvény...

2013.09.22.

Jelenleg Magyarországon a kárt okozó fél biztosítójánál kell elintézni a kötelező felelősségbiztosítás (kgfb) alapján járó kifizetést, de ennél ügyfélbarátabb a saját biztosítós - direkt - megoldás. Az e mellett és ellen szóló érveket vette sorra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF...

2013.09.19.

10 százalékkal több gépjárműbaleset történik ősszel, mint az azt megelőző nyári időszakban, az átlagos kárérték 290 ezer forint, derül ki a CIG Pannónia kutatásából.

2013.08.21.

A biztosítási piac az első félévben 5,2 százalékkal 435,9 milliárd forintra bővült az előző év azonos időszakához képest, a növekedés továbbra is az egyszeri díjas életbiztosításoknak köszönhető - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerdán az MTI-vel.

2013.08.05.

Egy átlagos kisvállalkozás ma 20 százalékkal alacsonyabb díj mellett fedezheti biztosítással alapvető kockázatait, mint két éve, 2008-hoz képest pedig a díjcsökkenés eléri a 36 százalékot - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..