A BMW az egyetlen német gyártó, aki hirdet a Super Bowlon. A müncheni székhelyű cég most közzétette az első előzetest a reklámkliphez. Benne: Arnold Schwarzenegger színész és volt politikus Zeuszt testesíti meg – írja az automobilwoche.de
A modern kor kihívásaira és elvárásaira felkészített infotainment rendszeren dolgozik az Amazon a Stellantis számára, míg a nemzetközi autóipari csoport évi több ezer villanyfurgon szolgálatba állításra tett ígéretet.
A Volkswagen autógyártó 2021-ben lényegesen több járművet tudott eladni az Egyesült Államokban, mint egy évvel korábban. Az eladások azonban a negyedik negyedévben zuhantak a chiphiány és az ellátási lánc egyéb problémái miatt – írja az automobilwoche.de.
A közlekedési balesetekkel kapcsolatos kutatások azt igazolják, hogy a megengedettnél nagyobb sebesség megnöveli a balesetek bekövetkezésének kockázatát, illetve a bekövetkezett balesetek estén a balesetek kimenetelének súlyosságát. Amerikában ez a harmadik legfőbb közlekedési halálok. Ahogy...
A Ford Motor Company bejelentette, hogy közel kétszeresére növeli az F-150 Lightning™ pickup gyártási kapacitását, hogy a dearborni elektromos központ évi 150 ezer darabos termelése kielégítse az Amerika legkelendőbb modellsorozatának tisztán elektromos hajtású változata iránti erős keresletet...
Robbanás van az amerikai autópiacon: 90 év után először a General Motors már nem piacvezető az Egyesült Államokban – írja az orf.at
Egészen a közelmúltig a világ legdrágább rendszáma New Yorkból származott – írja az auto-motor-und-sport.de
Azt mindig illik tudni, hogy egy adott kornak melyik volt a leggyorsabb autója, de mi van a pickupokkal, ahol egyeduralkodó volt egy GMC harminc éven át?
A FlixMobility, a FlixBus és FlixTrain márkák globális mobilitási szolgáltatója bejelentette, hogy megvásárolta a FirstGroup plc-től a Greyhound Lines, Inc.-t (“Greyhound”), az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb távolsági buszos szolgáltatóját. A FlixMobility víziója, hogy könnyen használható...
Az elmúlt tíz évben körülbelül 331 millió autót hívtak vissza az Egyesült Államokban, és ez a szám növekszik. A vizsgált piacon feleannyi új autót sem adtak el ezalatt az idő alatt – írja az automobilwoche.de