2018.10.24.

Nem veszélyezteti a közlekedés biztonságát, nem várakozik tilosban, nem fizetős parkolóhelyet foglal a zónahatáron belül az a zöld területen pusztuló, lejárt forgalmi engedélyű, elszállíthatatlan Volkswagen, amelynek tulajdonosa ellen eljárás indult Szegeden. Az autó maradt, pedig sokan vinnék,...

2018.09.26.

- Akár az 500 ezer dolláros (138 millió forint) leütési árat is elérheti Marilyn Monroe egykori kétüléses, lenyitható tetejű autója, amelyet első ízben bocsátanak árverésre idén novemberben.

2018.07.23.

A veteránautók nem csupán gépezetek, hiszen sok ember érzelmileg is kötődik hozzájuk – különösen akkor, ha a szóban forgó autó hosszú időn át szolgálta a családjukat. Frederik T. Frey is így érzett, amikor a nagypapája és a nagymamája halála után nekilátott felkutatni egy elveszett családtagot:...

2018.06.17.

A tavalyi évek nagy sikerein felbuzdulva immáron három pavilonon került megrendezésre 2018 februárjában a Rétromobile. A párizsi Porte de Versailles kiállítóközpontban 65 ezer négyzetméteren összesen 550 kiállító várta az érdeklődőket. Az autógyártók mellett (pl. Honda, Jaguar-Landrover, Peugeot...

2018.05.14.

Hosszú útra vállalkozott kilenc klasszikus Mini tulajdonosa múlt hét pénteken: nagy becsben tartott, gyönyörű autóikkal mintegy 3000 kilométert megtéve Budapestről Portugália nyugati óceánpartjára igyekeznek, hogy részt vehessenek a 40. Nemzetközi Mini Találkozón.

2018.05.04.

Május 4-én, a győri autórajongók elsőként láthatják és hallhatják azokat az oldtimereket, amelyeket az idei Concours d’Elegance-on állítanak ki. A különleges autók együtt indulnak a Domb utcai Shell töltőállomásról, hogy részt vegyenek a Concours d’Elegance kiállításon, amelyet május 4-6...

2018.05.02.

Igazi ritkaságok, nagy múltú és mesés autócsodák mutatkoznak be május első hétvégéjén a füredi Tagore sétányon. A Concours d’Elegance elnevezésű, oldtimer kiallításon 52 régi luxusautót láthatnak majd az érdeklődők. Lesz olyan autókülönlegesség, amelyből összesen egy található a Közép-Európai...

2018.04.29.

H-s rendszámmal jelölik Németországban az oldtimereket, amelyekből 2018 elején 422.213-at tartottak nyilván, 11 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben – írja az autobild.de

2018.04.14.

Új kiállítási anyagot láthatnak az érdeklődők a 2018-as Oldtimer-show-n április 13-15-ig a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Ezúttal minden eddiginél nemzetközibb lesz a felhozatal: 11 országból érkeztek Budapestre oldtimer-gyűjtők, hogy bemutassák féltve őrzött kincseiket - írja a hirado....

2018.04.07.

Törölt párizsi járatok, szélsőséges időjárás, elmaradni látszó, fontos találkozók. Egyáltalán nem indult könnyedén a párizsi kiruccanás, azonban egy európai szinten jelentős oldtimer kiállításért meg kell szenvedni!

 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.12.07
Addig kiáltoztak az újságírók és valószínűleg az ügyfelek is, hogy a Mazda végre piacra dobja az MX....
2022.12.07
Biztosan nem kerülheti el a kötelező biztosítások piacát sem az áremelkedés. Milyen tényezők....
2022.12.07
És miért kell Mekka irányába állítani az autó orrát parkoláskor? Mindennapi, reggeli kihívásainkhoz....
2022.12.07
A Stadler 20 Flirt motorvonat szállításáról írt alá szerződést a finn VR Grouppal; az első jármű....
2022.12.07
Nézze meg a videót! ..
2022.12.07
A Forma-1-es világbajnokság irányítói kijelölték azt a hat helyszínt, amelyen sprintfutamos....
2022.12.07
2023-ban a BMW Group Classic és a Grand Hotel Villa d’Este a május 19-21. közötti hétvégén rendezi....
2022.12.07
Erősebbek és gyorsabbak, mint eddig bármelyik RS 6 és RS 7: az új Audi RS 6 Avant performance és....
2022.12.07
A Ford Pro és a Deutsche Post DHL Csoport nemrégiben szándéknyilatkozatot írt alá a logisztikai....
2022.12.07
Együtt az utakon programjával a közlekedés közös felelősségére hívja fel a figyelmet a Magyar....