2015.12.09.

Miután autónkat már felkészítettük a téli üzemmódra, nem maradt más hátra, minthogy saját magunkat is áthangoljuk a hideg időszakban való vezetésre. Ekkor ugyanis jóval körültekintőbben kell közlekednünk, hiszen a hideg időjárás, a fagyos utak könnyen megtréfálhatnak minket.

2015.12.01.

Több új autót helyeztek forgalomba novemberben: az új személygépjárművek száma 6590 volt, 11,6 százalékkal több, mint egy éve - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel a DataHouse Kft. adataira hivatkozva.

2015.11.17.

A Magyar Közlöny 172. számában hirdették ki az új Termékdíj Törvényt, amelyben a gépjárművek esetében bevezeti a jogalkotó a gépjárművenkénti átalány termékdíjat.

2015.10.10.

A Magyar Gépjárműkereskedők Egyesülete (MGE) javasolja, hogy kerüljenek bele a műszaki vizsga, illetve eredetvizsga adatai is az online gépjárműadat-lekérdező rendszerbe – mondta Gulyás József, a MGE alelnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

2015.10.06.

Az utóbbi időben több félreérthető és szakmailag tisztázatlan információ került a köztudatba a diesel motorok károsanyag kibocsátása körül. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által kiadott szakmai anyag nyomán szükségesnek érezzük, hogy a magyar közvélemény korrekt és hiteles információt...

2015.10.01.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete értékelése a 2015. évi új gépjármű forgalomba helyezési piacról

2015.09.01.

Augusztusban csaknem 5000 személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 4,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első nyolc hónapban ugyancsak nőtt a forgalomba helyezések száma, 11,7 százalékos éves növekedéssel meghaladta a 49 ezret - közölte a Datahouse adatai alapján a...

2015.08.05.

Az új személygépjárművek száma 14,4 százalékkal nőtt júliusban az előző év azonos időszakához képest Magyarországon, idén a hetedik hónapban mintegy 7012 új autót helyeztek forgalomba - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel a DataHouse Kft. adataira hivatkozva....

2015.05.21.

Huszonöt éve élvezzük a piacgazdaság örömeit, de nem árt, ha tudjuk, a szabad autópiac is az azt megelőző évtizedekben gyökerezik. Hogyan tanulta meg a maga kárán a BMW, hogy milyen drága a „drága bakter úr”! Győző Gábor portré, harmadik rész.

2015.05.15.

Huszonöt éve élvezzük a piacgazdaság örömeit, de nem árt, ha tudjuk, a szabad autópiac is az azt megelőző évtizedekben gyökerezik. Az egzotikus KGST-érában még Afrikában is akadt kereskedelmi partnerünk. Rejtő Jenő tényleg járt Sidi Bel Abbesben? Győző Gábor portré, második rész.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....
2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....